Browsed by
Címke: tutorial

Öcsém pólói – csipkeoldalú top

Öcsém pólói – csipkeoldalú top

Megörököltem az öcsémtől több tucat kinőtt és/vagy kinyúlott és/vagy kifakult rocker- és bandáspólót; egy ilyen lehetőség mellett pedig egy varrónő nem megy el szó nélkül. Szóval elindult az Öcsém pólói sorozat, ahol kidobásra szánt pólókból fogunk mindenféle szép és hasznos holmit hegeszteni.

Az első lépés minden esetben az, hogy megállapítjuk a pólóról, hogy ismerjük-e a rajta szereplő zenekart, és hallgatjuk-e a zenéjüket. Ha igen, akkor vágjunk bele – ha nem, akkor viszont vegyük a fáradtságot, hogy megkeressük őket Youtube-on, vagy ajándékozzuk az elkészült darabot olyasvalakinek, aki hallgatja őket. Ugyanis merch-et hordani anélkül, hogy hallgatnád a bandát, prosztóság. Uff, beszéltem.

Bár a mostani alany nem egy bandáspóló, hanem egy Spiral Direct replika (amire nem vagyok büszke, a magam részéről nem vettem volna meg, de mint mondtam, a pólót örököltem).

game over skeleton spiral direct
A póló eredete homályba vész

A pólót kifordítottam, és egy másik felsőt hazsnáltam sablonnak, hogy meghatározzam, körülbelül hol kell elvágnom, hogy testhez simuló legyen a fazonja.

Csak a törzset szabtam ki, mert az ujjak helyett pántot fogok felvarrni, amit az egyel ezelőtti tutorialnél a póló aljából körben levágott szegélyből fogok megcsinálni.

tshirt transformation
Ott

Azt az egyet sikerült elfelejtenem, hogy a sablonnak használt blúz elasztikus anyagból készült, míg ez a póló nem (az eredeti Spiralok elasztikusak lennének). Így hiába szabtam ki ránézésre tökéletes formát, összetűzve hamar kiderült, hogy egyáltalán felvenni sem tudom, mert túl kicsi.

Erre mondja az egyszeri varrónő, hogy elszabtuk.

tshirt transformation
Nem pont passzol

Úgyhogy a két oldalára bevarrtam egy elasztikus, téglalap alakú csipketoldást, így már fel tudtam húzni. Az alját és a tetejét beszegtem a csipkével együtt.

Pántot az egyik korábbi projektből származó szegélyből varrtam. Egy korábbi pólóátalakításnál levágtam egy póló alsó, szépen szegett részét; ennek most felhajtottam a vágott felét, és így viszonylag széles, erős, azonos színű anyagot kaptam (persze ez nem meglepő, ha minden ruhád azonos színű).

A kész felső:

Spiral Direct tshirt transformation
Ilyen
Spiral Direct tshirt transformation
A csipkebetét
Spiral Direct tshirt transformation
Háttérben Marla, a varrógép
Öcsém pólói – nyakbakötős top

Öcsém pólói – nyakbakötős top

Megörököltem az öcsémtől több tucat kinőtt és/vagy kinyúlott és/vagy kifakult rocker- és bandáspólót; egy ilyen lehetőség mellett pedig egy varrónő nem megy el szó nélkül. Szóval elindult az Öcsém pólói sorozat, ahol kidobásra szánt pólókból fogunk mindenféle szép és hasznos holmit hegeszteni.

Az első lépés minden esetben az, hogy megállapítjuk a pólóról, hogy ismerjük-e a rajta szereplő zenekart, és hallgatjuk-e a zenéjüket. Ha igen, akkor vágjunk bele – ha nem, akkor viszont vegyük a fáradtságot, hogy megkeressük őket Youtube-on, vagy ajándékozzuk az elkészült darabot olyasvalakinek, aki hallgatja őket. Ugyanis merch-et hordani anélkül, hogy hallgatnád a bandát, prosztóság. Uff, beszéltem.

A második delikvens ez az AC/DC-s póló lesz, amiből nyakbakötős, ejtett hátú felsőt fogunk készíteni. Először Vágjuk le az ujjait (és tegyük el, ki tudja, mire lesz még jó). A nyakánál alakítsunk ki V-alakú kivágást, vigyázva, hogy csak a póló elejébe vágjunk bele.

 

ACDC tshirt transformation
Vágások az elején

A póló hátát végjuk végig egy vízszintes vonal mentén, ami az ujjak aljának magasságában van. Aztán vágjunk két függőleges vonal mentén is, amik az előbb kivitelezett nyakkivágás folytatásai lesznek.

Ha szerencsénk van, a póló hátán található minta ép marad, és később használható pl felvarrónak vagy egyéb díszítésnek.

ACDC tshirt transformation
Vágások a hátán

Ahol a leendő pántrész szűkülni kezd, nagyjából mell fölött én kötöttem egy-egy csomót a pántokra, hogy spagettipántos topra emlékeztető formát adjak neki. Ha nem kötsz, akkor ejtett nyakú fazonja lesz; az is nagyon szépen tud mutatni, de ebben az esetben elrejtette volna a mintát. Ezután hátul megkötöttem a pántokat (itt át lehet menni rajta varrógéppel, ha 100%-os biztonságot szeretnénk).

Ennek a fazonnak nincsen háta (hiszen azt vágtuk ki), viszont itt felmerülhet még egy probléma. Ha az eredeti póló nagy (márpedig nagy, mert az öcsém nem kis ember), akkor lehet, hogy túl mély lesz a hátkivágás: nekem itt majdnem combig ért! Úgyhogy felpróbálva összetűztem az anyagot úgy, ahogy kb szerettem volna, hogy hátközépig lógjon, majd a tűzés mentén kivágtam a felesleges csíkot, és összevarrtam újra.

Az eredmény:

ACDC tshirt transformation
Kész felső
E-book olvasó tok készítés

E-book olvasó tok készítés

A párom, Kenny meglepett egy mozijeggyel, valamivel viszonozni akartam a kedvességét. Mivel úgyis nemrég vett olvasót, és folyton félti, hogy megkarcolódik, egy saját készítésű e-book olvasó tok tökéletes lesz!

e-book olvasó tok reader cover tutorial készítés

Első lépés: lopjuk el az e-book olvasóját.

e-book olvasó tok reader cover tutorial készítés

Második lépés, vegyünk róla méretet, és két centit kihagyva vágjuk ki a szabásmintát. (A szabásminta akár a gazdasági alapismeretek jegyzetből is készülhet)

e-book olvasó tok reader cover tutorial készítés

Tűzzük föl a szabásmintát a ruhaanyagra, és vágjunk két darabot.

Ruhaanyagnak furcsa, de nem teljesen indokolatlan választás lehet valamiféle bútorkárpit. Egyrészt, a színe strapabíró, tehát nem fog gyorsan elhasználódni akkor sem, ha sokat nyúzzák majd táskában könyvek között, és rendszeresen kiveszik-beteszik az olvasót. Másrészt, belül van egy vékony szivacsréteg, ami ezektől a hatásoktól védi az olvasót is. Harmadszor pedig, mert a kisebb (tehát bútorok bevonására már nem alkalmas) darabokhoz elég alacsony áron lehet hozzájutni.

e-book olvasó tok reader cover tutorial készítés

Ha díszítést akarunk hozzáadni (most ezt a számlapos patchwork anyagból származó darabot), azt még azelőtt varrjuk rá az anyagra, hogy beszegnénk és összeillesztenénk. Mert egy szűk kis tartóhoz nem igazán férünk hozzá géppel ugye.

Ezután vékonyan szegjük be mindkét anyagdarab tetejét.

e-book olvasó tok reader cover tutorial készítés

Illesszük össze a darabokat úgy, hogy a színük befelé nézzen. (Nem vagyok ugyan teljesen biztos benne, hogy a “szín” a hivatalos szakszó, de ugye a legtöbb anyagnak van egy olyan oldala, ami fényesebb és kívülre kell kerülnie, és van egy fakóbb, ami belülre. Kárpitanyagnál ez különösen fontos, de léteznek kétoldalú anyagok is, például a brokát vagy a muszlin.)

e-book olvasó tok reader cover tutorial készítés

Már csak annyi dolgunk maradt, hogy kifordítsuk a tokot, beletegyük az olvasót (reménykedjünk, hogy jól vettünk méretet), odaadjuk a párunknak…

e-book olvasó tok reader cover tutorial készítés

És fotózzuk a reakcióit

e-book olvasó tok reader cover tutorial készítés

e-book olvasó tok reader cover tutorial készítés

e-book olvasó tok reader cover tutorial készítés

e-book olvasó tok reader cover tutorial készítés

e-book olvasó tok reader cover tutorial készítés

Mell alatti fűző – összeállítás

Mell alatti fűző – összeállítás

(Javaslom, hogyha nekilátsz megvarrni ezt a darabot, ELŐTTE olvasd végig a leírásomat, ugyanis a mell alatti fűző trükkös dolog, az összeállítás sorrendje sok mindentől függ, és lehet, hogy neked hamarabb kell megcsinálnod lépéseket, ami nekem csak a végén jön.)

Először az előzőekben elkészített szabásmintát kivágjuk az anyagból. (A költségvetés végett megjegyzem, hogy leértékelt anyagokkal dolgoztam, összesen 700 Ft értékben.) A szabásmintában ugye csak a fűző fele van lerajzolva, mivel szimmetrikus lévén a másik fele ugyan úgy néz ki, csak tükrözve – tehát minden panelt simán és tükrözve is kivágunk. Mivel az én fűzőmnek bélése is van, ezért minden panelt kivágtam a bélésnyagból is, simán és tükrözve is.

mell alatti fűző underbust corset összeállítás

A paneleket összevarrjuk (az illesztések a szabásmintából adódnak). Ezután négy anyagdarabot kell kapjunk: két, egymással tükrös formát a bélés anyagából, és két ugyanilyet a fűző külsejének anyagából.

mell alatti fűző underbust corset összeállítás

Egy külső és egy béléses darabot színével befelé egymásra helyezünk, úgy, hogy illeszkedjenek. A még a kivágás előtt felrajzolt kréta körvonal külső szélének teljesen egybe kell esnie – e mentén a vonal mentén körbevarrjuk az anyagdarabot. Hagyjunk szabadon egy oldalt a kifordításhoz, ez az oldal lehetőleg a legrövidebb legyen, ami a majdani fűző hátrésze lesz.

mell alatti fűző underbust corset összeállítás

Majd kifordítjuk. A körbevarrást és a kifordítást a másik két anyaggal is elvégezzük.

mell alatti fűző underbust corset összeállítás

A már összevarrt széleket a színén is levarrjuk, miután már elég szépen kirajzolódik a fűző alakja.

mell alatti fűző underbust corset összeállítás

Most jön a legnehezebb rész: a merevítők…

Jelentem, LEHET kapni acélmerevítőt, egyelőre Budapesten egy boltban találtam, a Taylor-kellék boltban, ami elvileg társastáncos ruhákhoz való kellékekre szakosodott. Ezt vegyétek figyelmeztetésnek, hogy odabent MINDEN színes, és csillog!

Érdemes megjegyezni ezt a boltot, mert a ritka anyagoknak kitűnő forrása, és mint ilyen, nem olcsó.
Az acélspirálnak 700 ft métere, nekünk most 2 méter kellett, plusz húsz darab záróelem, ez összesen 2000 Ft körül volt.

mell alatti fűző underbust corset összeállítás

A spirált először méretre kell vágni, és ehhez drótvágó, csípőfogó, vagy egyéb, nagy és nehéz szerszám kell. (Pontosabban először ki kell találni, hogy hol legyenek a merevítők, és lemérni a kívánt hosszt – nekem könnyű dolgom volt, egyszerűen az illesztésekhez teszem majd a merevítőket.)

Komolyan mondom, hogy ez az egész legnehezebb része, még mindig fáj miatta mindkét tenyerem.

A méretre vágott darabok végére ezek után ráhúzzuk a záróelemet, és a fogónkkal rálapogatjuk. (Mert fogója minden rendes úrilánynak van.)

mell alatti fűző underbust corset összeállítás

Mindegyik darabbal így járunk el, és megjegyezzük, melyik darab hova való.

mell alatti fűző underbust corset összeállítás

A merevítőket úgy rögzítettem, hogy a helyükre illesztettem őket a két réteg között, aztán a két oldaluk mentén végigvarrtam az anyagot, hogy a kialakult csatornából ne tudjanak elmozdulni.

mell alatti fűző underbust corset összeállítás

A riglik felapplikálásáról sajnos nem csináltam képet, elfelejtettem kivinni a telómat a műhelybe, nagyon sajnálom, de nem nehéz. Alulra teszed a hosszab darabot, rá a szövetet, arra a rövidebb darabot, beleilleszted a riglizőt, és rácsapsz a kalapáccsal.
A fűző hátán mindkét oldalra hat riglit tettem, ez a derékfűzőknél az átlagos mennyiség, de tetszés szerint változtatható. Ezekbe jön kb két méternyi vékony de erős szaténszalag, ami bármelyik rövidáruboltban beszerezhető, hozzávetőleg 80 ft-ért.

Már csak az első kapcsok felhelyezése van hátra. Ha acélkapcsot vagy franciakapcsot, vagy bármi, belülről felapplikálható csatot szeretnél, azt bizony a rétegek összevarrásánál kell az anyagok közé helyezni, és azzal együtt levarrni. Nos, nekem szerencsére kívülről, szegeccsel rögzítendő kapcsaim vannak.

A kapcsokat ugye a szegecsek rögzítik az anyaghoz, a szegecseim pedig egy cipészkellékboltból származnak, tehát bőrhöz valók – azaz nem viszik a szövetet. Ezért a leendő helyüket egy hústűvel szúrtam ki, mert sajnos nincsen cipészáram (de legyünk kreatívak!).

A kapcsok egyébként egyenként 390 ft-ba kerültek, ebből három darab plusz a tizenkét szegecs együtt kb 1700 ft volt, ezzel a második legdrágább kellék a fűzőhöz.

mell alatti fűző underbust corset összeállítás

Ezzel kész, az összes költség nem éri el a négyezer forintot, és ennek is majdnem a fele a díszes csatokra ment el. Ennek ellenére mégsem tartom a valóságtól elrugaszkodottnak, hogy az acélos fűzőket alsó hangon tízezerért árulják – ha majd te is túl leszel azon a részen, amikor csípőfogóval nyiszatolod az acélspirált órákon át, rájössz majd, miért…

A fűzők fűzéséről és viseléséről majd biztosan lesz poszt, de addig is nézzétek meg ezt az instrukciót, és iratkozzatok fel ennek a hölgynek a Youtube-csatornájára, aki rengeteget tud a fűzőkről.

A kész darab:

mell alatti fűző underbust corset összeállítás

Látjátok, hogy az elején hogy szétáll a fűző? Ezt orvosolandó bevarrtam egy csíknyi franciakapcsot az elülső részbe, íme a javított verzió:

underbust corset mell alatti fűző goth steampunk

underbust corset mell alatti fűző goth steampunk

underbust corset mell alatti fűző goth steampunk

Mell alatti fűző – szabásminta

Mell alatti fűző – szabásminta

A mell alatti fűző szabásmintájának megrajzolásához mindenekelőtt a következő méreteket kell levennünk a leendő viselőről (zárójelben a méret, amivel én dolgozom):

(és csak semmi szépítés, a fűzőt nem kell lenyűgöznöd, ellenben ha túl szűkre szabod, nem megy fel rád)

  • Test kerülete a mell alatt (73 cm)
  • Derékbőség (68 cm)
  • Csípőbőség (92 cm)
  • A mell alatti rész és a derék távolsága (10 cm)
  • Derék és csípő távolsága (15 cm)
  • Mell alatti fűző hossza (25 cm)
  • A vonal emelkedése a csípőnél (5 cm)
  • Hátnyílás (6 cm)

mell alatti fűző underbust corset szabásminta sewing pattern tutorial

1. lépés: Veszünk egy szép nagy papírt, és meghúzzuk a fűző középvonalát, lehetőleg a lap szélén. Erre felülről felmérjük a mell aljának és a deréknak a távolságát, majd a csípő és a derék távolságát, majd ilyen magasságokban jobbra húzunk két egyenest, amik párhuzamosak a papír felső szélével.

mell alatti fűző underbust corset szabásminta sewing pattern tutorial

2. lépés: A két vonalon és a papír felső szélén felmérjük a csípőbőség felét. Azért ajánlott mindhárom vonalon lemérni, mert így három pontot kapunk, és ha ezek nem esnek egy egyenesbe, akkor valamit elmértünk. Ezeket összekötjük, ők lesznek a fűző háta. Aztán az egyenesekre ugyanígy felmérjük a csípőbőség negyedét is, összekötjük, majd pedig a hátvonaltól visszamérjük a hátnyílás értékének a felét.

mell alatti fűző underbust corset szabásminta sewing pattern tutorial

3. lépés: A derékvonalon a bejelölt középtől mindkét oldalra másfél-másfél cm-t mérünk fel, a papír tetején és a csípővonalnál pedig hármat-hármat. A keletkezett pontokat összekötjük, és egy homokóra alakú panelt kapunk, ami a hónalj alá kerül majd.

mell alatti fűző underbust corset szabásminta sewing pattern tutorial

4. lépés: MATEKVESZÉLY! A csípőbőségből kivonjuk a derékbőséget, majd a kapott értéket elosztjuk kettővel. Ennyivel kell beszűkítenünk a szabásmintát a derékvonalon. Azt, hogy ezt milyen arányban tesszük meg, a test alakjától függ, de mivel a mell alatti fűző célja részben az, hogy laposabbnak mutassa a hasat, és karcsúbbnak a derekat, a ruha oldalán és a hátulján nagyobb arányban kell majd szűkíteni, mint az elején. Nekem a szűkítendő érték 12 cm, és öt panelem lesz (tehát négy helyen tudok szűkíteni), ezért a szűkítések 4 cm + 4 cm + 2,5 cm + 1,5 cm méretűek lesznek (oldalt lesz a két legnagyobb, a legkisebb elöl, a közepes pedig hátul).

mell alatti fűző underbust corset szabásminta sewing pattern tutorial

5. lépés: A derékvonalon a középső, homokóra alakú paneltől mindkét irányban felmérünk 4 cm-t, és a kapott pontokat összekötjük a panel felső részével. Az alsó résszel pedig olyan görbék segítségével kapcsoljuk őket össze, amik körülbelül követik a “derék karcsú, gót ívét”, ahogy Faludy mester mondta (ennek megrajzolásához jól jöhet, ha ellopjuk a mérnökismerősünk görbe vonalzóját).

mell alatti fűző underbust corset szabásminta sewing pattern tutorial

6. lépés: A papír bal oldalán az alsó vonalon 2,5 cm-t mérünk fel a szélétől számítva, a papír felső szélén pedig hatot, és a kapott pontokat összekötjük. Erre azért van szükség, hogy lássuk, hol NEM szabad szűkíteni. E mentén a vonal mentén nem muszáj majd szétvágni a szabásmintát, mert egyébként éppen úgy varrnánk össze a mellette lévő panellel, ahogy eredetileg áll, de esztétikai szempontból nem rossz ötlet egy szinte funkció nélküli varrás a hasnál.

mell alatti fűző underbust corset szabásminta sewing pattern tutorial

Megmérjük az előzőekben megrajzolt szűkítés és az előbbi vonal közti távolságot a derékvonalon, és bejelöljük a távolság közepét.

mell alatti fűző underbust corset szabásminta sewing pattern tutorialmell alatti fűző underbust corset szabásminta sewing pattern tutorialmell alatti fűző underbust corset szabásminta sewing pattern tutorial

 7. lépés: A középponttól felmérünk mindkét oldalra annyit, amennyi a 4. lépésben meghatározott szűkítések közül a legkisebbik fele (nekem ez 1,5 cm : 2 = 0,75 cm). A középponton át egy függőleges egyenest húzunk az alsó és felső szélekhez. Ahol ez a vonal eléri a határokat, azokat a pontokat összekötjük a most felrajzolt pontokkal a központ két szélén.

mell alatti fűző underbust corset szabásminta sewing pattern tutorial

8. lépés: A papír jobb szélén, tehát a leendő hátrésznél hasonlóan járunk el: a derékvonalnak megkeressük a közepét, erre állítunk egy merőlegest. A derékvonal közepétől mindkét irányba felmérjük a középső szűkítés felét, és a kapott pontokat összekötjük az előző egyenesünk végeivel.

Most összeadjuk az öt panel szélességét a derékvonalnál, és hozzáadjuk azt a szélességet, amit a hátnál kivettünk, és megnézzük, hogy egy-két milliméter (maximum egy centiméter) eltéréssel megkapjuk-e a derékbőség felét (az a jó, ha igen).

mell alatti fűző underbust corset szabásminta sewing pattern tutorial

9. lépés: Most a papír tetejénél lévő vonalon kell szűkítenünk, ugyanis a mell alatti rész kerülete (nálam) kisebb, mint a csípőm. (Ha neked ugyanakkora, ezt a lépést kihagyhatod.) A csípőbőségből kivonom a mell alatti rész kerületét, és az eredményt osztom kettővel. A kapott értéket elosztom annyi felé, ahány helyen szűkíteni akarok, nekünk ez most négy.

mell alatti fűző underbust corset szabásminta sewing pattern tutorial

Az így kapott számnak a felét az összes, felső szélen található szűkítés pontjának mindkét oldalára felmérjük. Az így kapott pontokat összekötjük a szűkítések legkülső pontjaival a derékvonalon.

Mérjük meg a panelek tetejének a hosszát, és ha összeadva, plusz a hátul meghagyott szélesség felét hozzáadva kis eltéréssel megkapjuk a mell alatti rész kerületének a felét, akkor jól csináltuk.

mell alatti fűző underbust corset szabásminta sewing pattern tutorial

10. lépés: Most a csípőnél emelkedő részt rajzoljuk meg. Ha te teljesen egyenes aljú fűzőt akarsz, ezt a lépést hagyd ki!

A csípőrész emelkedésének értékét felmérjük a középvonalra, és húzunk rá egy vízszintest. Ahol a vízszintes eléri az oldalsó szűkítéseket, onnantól a papír aljához közelítő vonalakat húzunk mindkét irányba.

mell alatti fűző underbust corset szabásminta sewing pattern tutorial

11. lépés: Most azt a részt csináljuk, ami elöl, középen fölfelé nyúlik be a mellek közé. Kihagyható, de nem érdemes kihagyni, mert enélkül a fűző úgy néz ki, mint egy vastagabb öv.

Egy külön papírra húzzunk egy 2,5 cm magas vonalat, innen finom hullámot húzunk olyan távolságra, ahol a 6. részben húzott vonal a felső szélhez ér. Ezt kivágjuk, és celluxszal a szabásminta tetejére erősítjük.

Hasonló módszerrel a leghátsó panelt is megtoldhatjuk, ha magasított hátat szeretnénk. Ez egyrészt jó ötlet, mert így megelőzhető a “muffinhát-effektust” (mell alatti fűző esetében a fűző alatt lévő blúz felgyűrődése a hátnál, és tényleg úgy fogsz kinézni, mint egy muffin), viszont sokkal kevésbé lesz benne szabad benne a mozgás.

mell alatti fűző underbust corset szabásminta sewing pattern tutorial

12. lépés: Az utolsó korrekció…

A középső két szűkítésnél lemérjük a görbe vonal hosszát. és a szemközti egyenesre felmérjük. Az így kapott pont egy kicsivel lejjebb lesz, mint a panel alja, ennek megfelelően a panelt eddig a pontig meghosszabbítjuk.

mell alatti fűző underbust corset szabásminta sewing pattern tutorial

Kész <3 Nincs más hátra, mint a jól megérdemelt tea.

mell alatti fűző underbust corset szabásminta sewing pattern tutorial

Nos, ennyi volna a mell alatti fűző szabásmintájának elkészítése.

Egyébként senki ne képzelje azt, hogy én találtam fel a spanyolviaszt, ezt a leírást számtalan angol oldalon meg lehet találni, de többnyire képek nélkül. Szóval itt van nektek képekkel, és magyarul.

Táska csontvázas kámeával

Táska csontvázas kámeával

Ha emlékeztek még a tablettokos posztra, ott említettem, hogy sikerült szert tennem nagyobb mennyiségű bútorkárpitra, ami mivel kívül strapabíró, belül pedig párnázott, ideális tokok vagy táska készítéséhez is.

A tok megvolt, jöhet a táska!

Egy egyszerű “tote bag”-et, magyarul szatyorfazonú táskát készítek. (Néhány helyen sporttáskának fordítják, de az teljesen más. Amit mi sporttáskának hívunk, annak hosszú vállpántja, nagy, hosszúkás belső tere, és sok, kisebb, zipzározható zsebe van, míg a tote bag fazonnak épp az a lényege, hogy nem zárható, a pántjai pedig viszonylag rövidek, vállon átvetve például már nem viselhetőek, kézben vagy egy vállon az ideális.)

Ehhez egy akkora téglalapot vágtam ki, ami olyan széles, mint a táska kívánt szélessége plusz ráhagyás az összeillesztés miatt; a hossza pedig a táska kívánt magasságának kétszerese, plusz a táska mélysége, plusz az összeillesztés miatti ráhagyás. Ezután vágtam két téglalapot, amik hossza a táska kívánt magassága, szélessége a táska kívánt mélysége.

tote bag táska tutorial

Az összeillesztést azzal kezdtem, hogy a két kisebb téglalapot, amik a táska oldalai lesznek, a hosszabb téglalap közepéhez rögzítettem a képen látható módon. Ha jól mértünk, most az élek összeillesztve (megközelítőleg) egyforma hosszúak lesznek. (Az összeillesztésnél segít, ha közben az általános iskolában papírból hajtogatott téglatestekre gondolunk, hiszen ez gyakorlatilag egy téglatest.)

tote bag táska tutorial

A nyers táska így néz ki, már csak a díszítés és a fülek vannak hátra. A sorrend attól függ, kívülre vagy belülre teszed-e a füleket, ha ugyanis kívülre, kicsit nehézkes lenne a fülek fölé tenni egy csipkerátétet, de ha belül vannak a fülek, ez utólag is megoldható.

tote bag táska tutorial

Ennek a darabnak a tetejére tettem csipkerátétet, a képen az aljára is megpróbáltam, hogy állna, de végül úgy döntöttem, az alja nem kap csipkét. Az elejére tettem egy csontvázas kámeát, kis ankh-os függővel, de a díszítésnek természetesen csak a képzelet szabhat határt.

tote bag táska tutorial
Dolgozik a képzelet

A vállpántokat is a kárpitanyagból készítettem, egy szélesebb szalag két oldalát összevarrtam, kifordítottam (ez utóbbi elég macerás, ezt ábrázolja a kép), aztán lelapítottam, és a két oldalát levarrtam. Ebből a szalagból aztán két egyenlő hosszú részt vágtam, és a táska testére négyzet alakú biztonsági varrással erősítettem fel.

Ilyet biztos láttatok már, ha máshol nem, a katonai málhákon; azokat a szíjakat, amiknek nagy súlyt kell tartaniuk (márpedig ez egy női táska lesz), úgy rögzítik az anyaghoz, hogy először egy négyzetet varrnak sima öltéssel, aztán ugyanezzel a beállítással a négyzet átlóit úgy, hogy közben még egyszer megerősítik a négyzet terheltebb oldalát.

tote bag táska tutorial

Az elkészült darab bevetésen:

tote bag táska tutorial

tote bag táska tutorial

Felsőátalakítás a létező legegyszerűbb módon

Felsőátalakítás a létező legegyszerűbb módon

A Queen of Darkness nemrég nyílt budapesti üzletében járva több olyan gyönyörű ruhát is láttam, amik ötleteket adtak. Kettő fogott meg különösen, az egyik egy férfi felső, ahol a ruha ék alakú kivágásait neccel pótolták, a másik egy női póló, ahol a ruhán ejtett vágásokat rigliken átbújtatott láncok tartották össze.

queen of darkness clothes

queen of darkness clothes

Szóval ezek stílusa alapján próbáltam elindulni, de hamar rá kellett jöjjek, hogy a riglizőfelszerelésem vidéken van, szóval a láncos megoldást nem tudnám elkészíteni. Akkor jutott eszembe, hogy biztostűkkel már régóta akartam valami vad dolgot kezdeni (és nem azt, hogy azzal szúrunk fület, vagy azt hordom a fülemben, olyat már csináltam). Vettem hát negyven darab biztostűt 400 Ft-ért, egy egyszerű de tartós anyagú fekete pólót 500 Ft-ért, és előkerestem a fél éve vásárolt necc anyagot (150 Ft/méter). Biztostűt egyébként nem feltétlenül érdemes rövidáruboltban venni, mert bár változatos méretben és színben kaphatóak (amik egy cybergoth vagy kicsit színesebb stílusban amúgy jól tudnak mutatni), az én koncepciómhoz nincs szükség színekre, és a kínai kacatboltokban sokszor olcsóbban lehet találni natúr fém színben, normál méretben.

/Ha nem vagy biztos benne, a te városodban hol lehet legolcsóbban biztostűt kapni, kérdezz meg egy punkot, ők biztosan tudni fogják! 🙂 /

queen of darkness diy felső top tutorial
Alapanyagok

Az volt a tervem, hogy szétszabdalom a pólót, mint a férfi modellen és a vágatokba varrom a neccet, aztán a biztostűkkel erősítem meg őket. Először a póló ujjait vágtam le, utána egy olyan ék alakot vágtam az oldalába, mint a férfi darabon.

Úgy gondoltam, hogy mielőtt belevarrom a neccet, visszatűzöm a darabokat a biztostűkkel, csak hogy leellenőrizzem, hogyan mutatnak – de annyira megtetszett ez a koncepció, hogy úgy döntöttem, inkább nem is használom fel most a neccet. Végül a biztostűk fejét vízálló ragasztóval rögzítettem, hogy még véletlenül, eső, mozgás vagy mosás közben se engedhessék el az anyagot.

A végeredmény egy olyan uniszex, egyszerű, hatásos, nyomokban Frankenstein szörnyére emlékeztető, sztereotipikusan punk felső, ami (az alapanyagul választott póló minőségétől függően) tartós, és bármelyik dark gardrób alapdarabja lehet.

queen of darkness diy felső top tutorial

queen of darkness diy felső top tutorial queen of darkness diy felső top tutorial queen of darkness diy felső top tutorial

A képeket Kenny, a párom lőtte, aztán mindet szanaszét filterezte, és nagyon élvezte.

Kettő egyszerű nyaklánc gyöngyből

Kettő egyszerű nyaklánc gyöngyből

Két gyönyörű, elegáns és nagyon egyszerű nyaklánc elkészítését szeretném bemutatni, természetesen a spooky fashion jegyében.

Arachnofóbia nyaklánc

Ez egy viszonylag egyszerű medál, de a végeredmény olyan élethű, hogy sikerült a frászt hoznom az arachnofóbiás páromra.

Szükség lesz egy nagyobb és egy kisebb gyöngyre, egy 5 cm hosszú szerelékpálcára, két foglalatra, 24 db kásagyöngyre, 16 db szalmagyöngyre (bár ez utóbbi kettőt úgyis többszáz darabos csomagokban árulják), és pár méter gyöngyfűződrótra.

spider pók nyaklánc medál pedant tutorial

Valami ilyesmi lesz a végeredmény, mint itt lent. A nagyobb gyöngyöt a foglalatok között felfűzzük a szerelékpálcára, a kisebb gyöngyöt ennek a tetejére, elég helyet hagyva a két gyöngy között, hogy kb 16-szor feltekerhessük oda a drótot. Ezután zárjuk le a pálca másik végét úgy, hogy hurokba tekerjük azt.

spider pók nyaklánc medál pedant tutorial

Ezután fogjuk a drótot, és az egyik végét rögzítjük a tor és a potroh között. A drótra felfűzünk egy kása-, egy szalma-, egy kása-, egy szalma-, és egy kásagyöngyöt, ilyen sorrendben, az utolsó kásagyönggyel megfordulunk, és visszafelé kihagyjuk a középső kásagyöngyöt (így, mint itt lent a képen). Így visszajutunk a szerelékpálcához, amin egyszer körbetekerjük a drótot.

A többi hét lábat ugyanígy csináljuk, a végén annyiszor tekerjük fel a drótot a tor és a potroh közé, amíg még van ott hely.
spider pók nyaklánc medál pedant tutorialspider pók nyaklánc medál pedant tutorial

Az akasztót a csáprágók helyére rögzíthetjük.

A végeredmény valahogy így néz ki.

spider pók nyaklánc medál pedant tutorial spider pók nyaklánc medál pedant tutorial

Vámpír minimál nyaklánc

Ez talán a legegyszerűbb és legszolidabb ékszer, amit valaha készítettem, de talán az egyik kedvencem. (Megvan már egy ideje, és fogalmam sincs, miért nem töltöttem még föl.)

Kell hozzá kétszerannyi vékony lánc, mint a nyakad kerülete, egy delfinkapocs, egy záróelem, egy vagy több, viszonylag nehéz gyöngy, és két darab vörös csiszolt gyöngy díszítésnek. A delfinkapocs a lánc végére megy, de a záróelemet úgy kell elhelyezni a láncon, hogy éppen körbeérje a nyakadat (azért ne legyen túl szoros, de a lehető legkevésbé lógjon), a másik végére pedig rögzítsd a gyöngyöket.

minimal vampire vámpír nyaklánc necklace tutorial

Azért kell a lánc végére a nehezék, hogy ne hagyja majd elforogni a láncot. A díszítés ugyanis nem középre kerül, hanem a nyak oldalára, és nem is akarjuk, hogy elmozduljon onnan.

A két csiszolt gyöngyöt egy-egy apró szerelékpálcával rögzítettem a lánc szemeihez.

A végeredmény így néz ki rajtam:

minimal vampire vámpír nyaklánc necklace tutorial minimal vampire vámpír nyaklánc necklace tutorial

Bőrfehérítő krém házilag

Bőrfehérítő krém házilag

Régóta nézegettem a bőrfehérítő készítményeket és praktikákat, és igazság szerint egyik bolti krém sem győzött meg annyira, hogy megvegyem őket.
Az otthon készültekkel viszont úgy voltam, hogy sokat nem veszíthetek, maximum egy decivel kevesebb citromlevünk lesz, úgyhogy elkezdtem recepteket keresni. Voltak jó tippek itt, meg itt, de végül úgy döntöttem, hogy az összes ötletet összeollózva kutyulok valami hatásos cuccot.
Ez történt augusztusban. Azóta azért nem írtam a dologról, mert biztos akartam lenni benne, hogy működik.

De még hogy működik!

Íme a recept:

  • két teáskanál szódabikarbóna
  • két teáskanál olívaolaj
  • testápoló/babakrém/vazelin tetszés szerinti mennyiségben

A szódabikarbóna hivatott a bőr világosítására, az olívaolaj pedig a szárazságot ellensúlyozná, amit okoz. A testápoló inkább csak vivőanyag, hogy könnyebben felszívódjon a cucc, és kicsit sűrűbbé is teszi, mert a keverék magában híg palacsintatészta-szerű, amit nehéz kenni.

bőrfehérítő krém készítése házilag
A citromlé nem a krém alapanyaga, viszont a krém leöblítése után lemosóként alkalmazava ez is segít a bőr világosításában

A krémet arcra és a többi bőrfelületre is lehet alkalmazni pakolásként, akár zuhanyzás közben, a szódabikarbóna ugyanis nem oldódik fel, hanem homokszerűen a bőrön marad, így ezt mindenképpen le kell mosni. Erre sima víz is jó, de az arcomat tonikkal is átmosom használat után.

Fontos megjegyezni, hogy ez a krém nem csinál alabástromfehér bőrt, ha alapból nem adatott meg neked, hogy olyan legyen a bőröd. Ez a krém inkább arra való, hogy a napbarnítottságot tüntesse el, mintha “alaphelyzetbe” állítaná a bőrszínedet, mintha az elmúlt tíz évben nem mentél volna napra.

Augusztus végén kezdtem el használni, szeptember végére már eltüntette a bikinim nyomait, október végén pedig több rokonom, akik nyáron láttak utoljára, azt hitték, hogy beteg vagyok, mert sápadtnak láttak – szóval tapasztalatom szerint a kutyulék tökéletesen működik.
Mondani könnyű, de az interneten vagyunk, úgyhogy képet, vagy nem történt meg!

Előtte:

goth girl

Utána:

goth girl
a szemhéjtuson és szemceruzán kívül nincs rajtam más, tehát ez nem az alapozó színe, hanem a bőrömé.
Karomgyűrű készítése

Karomgyűrű készítése

Az egész úgy kezdődött, hogy láttam, hogy akciós a karomgyűrű az egyik goth-rock-metál boltban, így 1500 forinttal, az akciós árral elindultam otthonról azzal, hogy haza nem megyek karomgyűrű nélkül. A példány, amit kiszúrtam magamnak, két gyűrűből állt, az egyik rendes, az ujj tövében ülő gyűrű, ez pedig egy lánccal volt összekötve az ujjbegyen ülő, vörös kővel díszített karommal.

Aztán matekozni kezdtem – a gyöngyösboltban az alapanyagot körülbelül a feléért megkapom (és ezzel még fölé is becsültem az árat), ráadásul élvezném, ha össze kéne ügyeskednem egy karomgyűrűt, ráadásul, ha magam készítem el, biztos, hogy senki másnak nem lesz pont ugyan ilyen, sőt, valószínűleg nem is törik el olyan hamar, mint az a nemtudommicsoda, amiből általában a karomgyűrűket készítik.

Kicsit változtattam ugyan az elgondoláson, mert a római utunk óta gondolkoztam egy karkötő-gyűrű kombón. Nagyon megtetszett ugyanis a rózsafüzérek dizájnja (verjetek meg, ha még egyszer leírom ezt a szót), de nem akartam igazi rózsafüzért hordani, mivel nem vagyok vallásos (oké, tudom, hogy ez sokaknak nem számít, meg minek akadok fenn ilyenen, ha az Ankh-ot meg annak ellenére hordom, hogy nem vagyok egyiptomi… nem érezném jól magam egy rózsafüzérrel a nyakamban, na), úgyhogy hasonló felépítésű karkötőfélét kezdtem tervezgetni.

(A gyöngyösboltban mindent lehet kapni. Mindent IS.)

A gyöngyösboltban kapni lehet vékony alumíniumlemezből készített, indás, rombusz alakú valamit is, úgy döntöttem, hogy ebből lesz majd a karom rész, csak hengeresre kell hajlítanom, aztán egy gyűrűalaphoz erősítenem dróttal és/vagy ipari ragasztóval. Vettem még gyerekméretű gyűrűalapot, hogy a karom ne csússzon az ujjbegyemnél lejjebb, és alkatrészeket a rózsafüzéres kialakítású karkötőrészhez. Végül, hogy az eredeti ötletnél maradjunk, vettem egy pici piros követ a karom közepére.

Szóval az eredmény, 680 ft anyagköltséggel, és kb egy órányi munkával (meg éppen egy koktélra való megtakarított pénzzel):

goth karomgyűrű

goth karomgyűrű

goth karomgyűrű