Psychobilly ruci a Burdától

Psychobilly ruci a Burdától

Vannak pillanatok, amikor a körülmények mind egy irányba mutatnak, sorozatosan kapod a jeleket és a lehetőségeket ugyan arra a dologra vonatkozóan. Nos, ez történt a psychobilly rucit illetően is: éppen volt a méteráruban koponyamintás anyag; éppen le volt árazva a tüll; éppen kaptam egy meghívást a Lakeside Weekend névre hallgató agárdi rockabilly fesztiválra; éppen megismerkedtem a Tom White and the Mad Circus nevű rockabilly bandával, éppen rengeteg szabadidőhöz jutottam, döntő többségében hétvégén. És ami a legfontosabb: a negyvenes évek végén készült szabásminták szerzői jogi védelme hetven év után éppen most jár le. Ezért semmilyen törvényt nem sért, ha letöltöd a szabásmintát, annál is inkább, mivel egyenesen a Burda oldaláról elérhető:
http://www.burdastyle.com/projects/katjusha?image=134838

1, Nyomtassuk ki a szabásmintát, és jöjjünk rá, hogy ez egy “one size” darab – ami nem azt jelenti, hogy egy méret passzol mindenkire, hanem hogy csak az M-es szabásminta van megrajzolva. Ha letöltitek, látjátok, hogy a háta eleve csak egy téglalap, amit kedvünkre hosszabbíthatunk/rövidíthetünk, tehát egyedül a mellrész az, ami problémát tud okozni. Körülbelül B-C kosaras idomokra illik a minta, ha ennél kisebb vagy nagyobb függelékekkel áldott meg az anyatermészet, akkor aszerint kell változtatni: ha kisebbel, akkor a “Front side” feliratú panel bal felső részét beljebb görbülve kell átrajzolni, ha nagyobbal, akkor pedig kevésbé éles ívnek kell lennie.

2, Ellenőrizzük le a textil minőségét, és azt, hogy kompatibilis-e a helyi élővilággal.

psychobilly cat textile fabric material sewing skull
Mr Spock a minőségellenőr

Az anyagot az I love textil nevű boltban vettem a Fővám téren Pesten, gyönyörű kis koponyás, könnyű anyag, és hatalmas szerencsém volt, hogy pont volt nekik; a 3 méter nem volt 1400 ft., de ezt ettől a bolttól már megszokhattuk.

3, Tűzzük fel gombostűvel a paneleket a textilre, mert így sokkal pontosabban tudjuk őket kivágni, mintha szappannal vagy szabókrétával átrajzolnánk. Ráadásul a szabásmintába bele van számolva 1,5 cm ráhajtás, szóval már emiatt sem kell aggódni.

tailoring sewing pins
A panel gombostűvel az anyagra rögzítve

Persze előtte meg kell szerezni a szabóollót Mr Spocktól.

cat sewing scissors
Félelmetes…

4, A bélésanyaggal kezdjük, ezek azok a panelek, amiken megjelenik a “Lining” szó. A szabásminta jelölései alapján értelemszerű, melyik panelt melyikkel kell összevarrni; egyedül a mellrésznél a domborulat tud trükkös lenni. Ezt én úgy hidaltam át, hogy kb 4 miliméterenként tűztem a gombostűket, így nem csúszott el egymáson az anyag, és pont olyan formája lett, amilyennek lennie kell.

rockabilly psychobilly sewing panels cut
A bélés paneljei

5, Ezután jönnek a főanyagból kivágott panelek, amiket ugyan úgy kell összeilleszteni, ahogy a bélés anyagával tettük.

psychobilly dress sewing
A koponyás anyagból kivágott panelek

6, A színe és a bélés egy V-alakú panelen keresztül kapcsolódik. Ezt először a színéhez varrjuk hozzá, majd csak ez után a bélésanyaghoz, majd fordítsuk ki és vasaljuk le, hogy később könnyebb legyen vele dolgozni. A levasalás után a biztonság kedvéért a színe és a V-alakú anyag találkozásánál, egy miliméterre a szélétől végigvarrhatjuk simaöltéssel – így biztos, hogy nem fog elmozdulni a bélés.

7, Végül kivágunk a bélésből és a főanyagból egyaránt egy akkora téglalapot, hogy az első résszel összeillesztve pont körbeérje a felsőtestünket. Kifordítva varrjuk össze a béléssel, fordítsuk vissza, vasaljuk le, és CSAK AZ EGYIK OLDALÁN varrjuk oda a már elkészült első részhez. A másik oldalára majd a zipzár kerül, ha már meglesz a szoknyarész; ott egyelőre csak gombostűvel rögzítsük.

8, Vágjuk ki a szoknyarészt. Ennek kétféle módja van: vagy panelenként vágjuk ki az anyagból, és utána varrjuk össze (csíkos anyagnál különösen ajánlott), vagy egy négyrét hajtott anyagból vágjuk ki, mint általánosban a hópelyheket. Az első verzióhoz itt találtok instrukciókat egy régebbi posztomban, a második pedig olyan egyszerű, hogy nem is tudom, mit kéne írnom róla. Hajtsd négyrét az anyagot, és vágj ki belőle egy negyed kört 😉
A főanyagból és a tüllből egyaránt ki kell vágnunk a kört; ahogy látjátok, tüllből sikerült kicsit kevesebbet vennem, mint kellett volna, úgyhogy ott a panelokra osztásos módszerrel dolgoztam. Ez anyagtakarékosabb, de körülményesebb.

tull psychobilly ress sewing
Negyed körök

9, Illesszük össze a tüllből vágott kört a főanyagból vágott körrel színükkel befelé, és varrjuk össze a derekuknál. Fordítsuk ki, majd színükkel befelé varrjuk össze a felsőrésszel.
Nos, ez a trükkös rész, a ráncolás, a kör dereka ugyanis nagyobb, mint a felsőrészé. Ezt úgy tudjuk megoldani, ha gombostűvel először rögzítünk két pontot, mindegyik résznek pont a felét; majd gombostűvel rögzítjük a két pont közötti felezőpontokat; majd az így keletkezett pontok közötti felezőpontokat; és így tovább, míg bírjuk gombostűvel. Ekkor 32 helyen lesz rögzítve a két rész, a minimális elmozdulás pedig belekalkulált, ez adja majd a ráncolt hatást.

10, Mindjárt kész vagyunk! Vegyük ki a gombostűket az oldalából, és vágjunk egy egyenes vonalat az illesztés folytatásaként kb 15-20 cm hosszan a szoknyarészbe, a főanyagba és a tüllbe egyaránt. Ide be tudjuk illeszteni a zipzárt – ehhez cseréljük le a varrógép talpát téligumira zipzártalpra, vagy varrjuk be kézzel, de semmiképpen ne próbáljuk meg a sima talppal varrni, mert abból félrecsúszás, tűtörés, szembepattanás, és hasonló katasztrófák lesznek.

11, A ruhánk gyakorlatilag kész; már csak a nyakbakötőt kell ráillesztenünk. A szabásminta megfelelő panelét vágjuk ki négyszer a főanyagból, színével varrjunk össze kettőt-kettőt, az egyenes végét hagyjuk nyitva, majd fordítsuk ki. A nyitott végeknél rögzíthetjük a ruhához; ha nyakbakötős verziót szeretnénk, akkor kész is vagyunk, de a pántot rögzíthetjük a ruha hátához is, ha olyan fazont szeretnénk.

rockabilly psychobilly dress
A kész darab rajtam, de a hajam itt még nem az igazi…
rockabilly psychobilly girl
…na, ez már valami! A hajat be kell lőni pomádéval, aztán lehet menni sergetni a Naked Truckers koncertjére!

 

 

És hogy miért tűntem el…

Az volt, és mindig is az lesz a célom ezzel az oldallal, hogy tényleg hasznos információkat nyújtsak nektek, tutorialokat, gondolatokat, how-to-kat, tanácsokat, hogy tényleg olyan legyen, mint egy kézikönyv; hogy segíthessek azzal, amit leírok. Úgy alakult, hogy az utóbbi időben nem sokat tudtam varrni, nem sok olyan ötletem volt, amivel segíthettem volna – persze, megtehettem volna, hogy hozok alibiposztokat, képcsokrokat, life update-eket, de az kinek lett volna jó? A nyöszörgésem a munkáról, suliról, egészségi állapotomról nem segített volna senkinek, nem lett volna hasznos, és valószínűleg nem is érdekelt volna senkit. Így viszont, még ha a folytonosság árán is, de megmaradt az oldal kézikönyv jellege.

Könyv- és filmkritikáimat pedig eközben és ezen túl is a Cinegore oldalán éritek el.