A sok negatív példa ellenpontjaként már régóta akartam írni arról, milyen az, amikor valaki csak azért kedves veled, mert más vagy, mint a többiek, de rá kellett jönnöm, hogy pozitív diszkrimináció, mint olyan, nem létezik – hiszen minden, még a jószándékú megkülönböztetés is árt. Amikor nem az ember egyéni igényeinek szól a segítség, hanem a hovatartozásából következik, akkor tulajdonképpen azt feltételezik, hogy egyedül nem menne neki, kevesebbre képes, mert a csoport tagja. A női kvótáknak, vagy a felsőoktatási felvételinél a hátrányos helyzetre kapható pluszpontoknak is az az üzenete, hogy a nők/hátrányos helyzetűek máshogy nem tudnának bejutni bizonyos szakmákba vagy iskolákba, vagyis hogy végsősoron életképtelenebbek, emiatt segítségre szorulnak. Holott ez nem igaz.

Ezt a saját bőrömöt tapasztaltam az egyetemen marketing kurzuson. Az volt a feladatunk, hogy olyan reklámanyagot készítsünk, amivel vásárlásra ösztönözhetjük a csoporttársainkat, és velem, bevallom, elszaladt a ló: rögtön három reklámfilmet is leforgattam egy fiktív fűzőmanufaktúra számára, félamatőr színjátszós színészekkel, félprofi operatőrrel (az egyik eredmény itt fent látható, a mesik ott lent). A csoporttársaknak ezután egytől ötig pontozniuk kellett, hogy mennyire érzik úgy, hogy vásárolnának tőlem; a pontok átlagából kaptuk a jegyet a projektre.

És meglepetésemre ötöst kaptam!

Pedig a filmek nem lettek annyira jók, hogy ezt indokolják, és biztos, hogy a csoporttársaim nem vennének fűzőket, mert nem hordanak ilyesmit. Értetlenül álltam a dolog előtt, ezért megkérdeztem néhányukat, hogy miért adtak öt pontot. Titokban hagyományőrzők, vagy rejtőzködő gothok, gyűjtik a fűzőket, vagy a fűző visszatért a divatba?

És a válasz ugyan az volt minden esetben: nem, igazából nem vennék meg a fiktív fűzőket, de mivel attól féltek, hogy a stílusom és a filmek stílusa miatt a többiek lepontoznak majd, több pontot adtak, mint amennyit érdemeltem volna.

Látjátok, hol a gond?

• Úgy vélték, a munkám a saját jogán nem életképes;
• nem kaptam építő kritikát, pedig utólag már látom, hogy a feladatnak (t.i. meggyőzni őket, hogy megvegyenek valamit) része lett volna az igényfelmérés, vagyis olyan dolgot reklámozni, ami érdekli őket – ami nem sikerült;
• így jobb jegyet kaptam, mint aki rendesen, igényfelméréssel együtt végezte el a feladatot.

Vagyis mindenki rosszul járt: voltak, akik indokolatlan hátrányba kerültek, én meg nem tanultam meg a kurzus egy fontos leckéjét (azóta ezt behoztam egy másik kurzuson). Csak azok jártak viszonylag jól, akiknek megnyugodott a lelkiismeretük, hogy letudták a napi jócselekedetet…

Saját kép. Modell: Kenny

Persze tényleg vannak helyzetek, amikor az ember nem tud vagy nem képes segítséget kérni, pedig szüksége lenne rá. De a legközelebbi barátaidon kívül nem ismered annyira az embereket, hogy ránézésre megmondd, mi a helyzet; az a legegyszerűbb és legegyenesebb út, ha megkérdezed, miben tudsz segíteni. Egy látás- vagy mozgássérültet sem kezdesz el kérdés nélkül felvonszolni a buszra (legalábbis remélem…), a kevésbé fizikai természetű segítségre is ugyan ennek a körültekintésnek kéne vonatkoznia.

 

Tl;dr: mielőtt segíteni próbálnál valakinek, kérdezd meg, tényleg szüksége van-e segítségre. Meg fogsz lepődni.

 

Ti hogy látjátok?