5 dolog, amit a Cosmopolitan Blogger Day-en tanultam

5 dolog, amit a Cosmopolitan Blogger Day-en tanultam

Október 16-án vasárnap volt a Cosmopolitan Blogger Day, ami korábban Digital Divas néven futott, és tulajdonképpen a mai napig nem teljesen értem, miért is jelentkeztem. Persze, az ingyenkajáért – amiért abszolút megérte -, meg a szakmai előadásokért – a mémek terjedésének hálózatelméleti eszközökkel való leírása igenis komoly tudomány -, meg a társaságért, meg mert értelmesebb így töltenem a vasárnapomat, mint sorozatokat nézve a macskámmal, de akkor is eléggé idegen környezet volt ez számomra. Minden tiszta rózsaszín, és zsúfolásig van bjutibloggerekkel.

14633363_1274020705983973_914198782974527569_o

Szerencsére eljött velem az egyik kedvenc vloggerem, Aleesia, hiszen ami egyedül fura, az ketten már flashmob! Ketten együtt bátrabbak vagyunk, mint külön-külön, de még így, dupla magabiztossággal is úgy éreztem magam, mint egy kis ufonauta egy idegen, cukorszagú és nagyon-nagyon rózsaszín bolygón.

 

1, Néma gyereknek a kurva anyját

Sok olyan blogger jelezte a részvételét, akivel szerettem volna találkozni, például a She – about everything vagy a GirlPower! alkotójával, de úgy voltam vele, hogy arcról majd felismerem őket, és akkor már csak bátorság kell ahhoz, hogy szóbaelegyedjek velük.

Hát nem. Egyszerűen annyi ember volt (saccra 250 fő), olyan sűrű volt a program, és úgy pörgött mindenki, hogy nem volt túl könnyű elkapni azt sem, akit sikerült felismernem, közben pedig jócskán voltak olyanok, akiket nem ismertem fel (erről megint elfilozofálgathatnánk, hogy miért). Arról nem is beszélve, hogy jópáran el sem jöttek azok közül, akiket jó lett volna látni.

14606354_1122333457850834_530227879830227109_n
Az ebédszünetre várva

A tanulság az, hogy legközelebb előre beszélni kell mindenkivel, akár csak annyit ráírni a másikra, hogy ‘hellószia, ugye ott leszel’, nem pedig reménykedni, hogy majd csak összefutunk. Egyébként is, a bloggerek világában elhanyagolni a kommunikációt olyan, mintha én lennék a Google Magyarország ügyvezetője, és azt mondanám, hogy olvasni butaság. (Rossz példa, ez utóbbi tényleg megtörtént.)

 

2, Mindig nézz a hátad mögé

… vagy legalábbis ügyelj rá, hogy nézel ki hátulról.

Többször meséltem már róla, hogy elég durván hullik a hajam, és bár rövid ideig úgy tűnt, megállítottuk a folyamatot, most megint rákezdett. Szóval most így nézek ki:

14689326_10205627159597607_1304922481_o
Balra Aleesia, jobbra én. A hajam otthon.

A képet a Bouvet bloggerének férje készítette, megjegyezte, hogy “milyen klasszak voltunk a rózsaszín csillámpónik világában”, de erre a képre azt mondta, hogy fotós szemmel nem vállalható.

De nem kell finomkodni, tényleg szarul nézek ki, de ez vagyok én, alig van hajam, és mindig pia van a kezemben. Egyik ellen sem tudok tenni semmit. Tudom, hogy úgy nézek ki, mint aki kemoterápiára jár, ez van, ezt dobta a gép. Más a pattanásos bőrével küzd, én azzal, hogy a hajam néha úgy dönt, jobb neki nélkülem.

Tanulság: legközelebb 360°-ban kell megnéznem magam indulás előtt, és felvenni egy kalapot vagy egyéb fejdíszt, ha muszáj. (Vagy csinálni belőle egy deathhawkot, oldalt csak egy-egy tincset meghagyva, mint a tradgothoknak!)

 

3, Konferenciákra járni jó (leginkább az ingyen kaja miatt)

Ha nem tanultam volna semmit, a kaja miatt akkor is érdemes lett volna elmenni. Voltak különleges ételek, például sült garnéla kínai káposzta ágyon, kacsamáj gyümölcsszósszal, croissant, tabbouleh, vinetta, csirkekrém kapribogyóval, olajbogyóválogatás (nyeh, most éhes lettem), és olyan, kicsit hagyományosabb fogások is, mint a triplacsokis muffin, isteni finom kávé, amerikai stílusú csokis keksz, galuska vagy krumpliételek.

Meglepő volt, de a ciderrel is ugyan ilyen nagyvonalúan bántak. Amikor odaléptünk a Somersby-s pulthoz, és a hostesslány (aki mint kiderült, Mórról jött, és remekül elbeszélgettünk a borokról) megkérdezte, mit iszunk, én csak viccből idéztem a Tanú című filmből, hogy “tulajdonképpen mindent”, máris tölteni kezdték nekünk a fejenként hat pohár italt. És még útravalónak is csomagoltak.

Persze, tudom, hogy a szponzoroknak megéri ez az egész, mert találnak egy-két bloggert, akikkel az együttműködés többet hoz majd a konyhára, mint amennyit ránk költöttek, tehát mi tulajdonképpen az ő farvizükön laktunk jól, de sosem zavart a potyázás – punkok között nőttem föl.

/A kajáról nincs kép, sokkal jobban el voltam foglalva a zabálással, mint a fotózással./

 

4, Lehet ugyan azt a dolgot egyszerre imádni és gyűlölni 

Mindig is érdekelt, hogy hogyan működik a nagybetűs Világ. Kicsinek ezért imádtam a fizikát és a biológiát, kamaszként ezért sodródtam bele ezoterikus közösségekbe, az egyetemen ezért hallgattam át a pszichológia karra, és most ezért járok marketingre.

Mert tény, hogy egy fogyasztói társadalomban élünk, ami a pénzről szól, és ennek a belátásához, a működésének megértéséhez nem kell egyetérteni a jelenséggel. Engem pedig a dolgok működése még mindig felvillanyoz, mint kiskoromban.

483B29E9-6F17-4D24-B35B-EAD46A1AEE93
Reklámok megoszlása típus és médium szerint

Ezért imádtam azokat az előadásokat, amik marketinges szempontból közelítették meg a blogvilágot, amik az együttműködésekről, a reklámokról, termékelhelyezésekről szóltak, és kőkemény matek mozgatta őket. Egy blog társadalmi hasznára vagy esztétikai értékére nincs mértékegységünk, a népszerűségére, befolyásoló képességére több is. Egyenletekkel meghatározható egy blog piaci értéke, és a CPC, a CPV, CPM, viewability és hasonló mérőszámok jövőre tananyagunk az egyetemen.

Miközben végig ott motoszkál bennem, hogy bármilyen sikeres a Mindenegybenblog és hasonló álhírekben vagy buzzfeedről nyúlt vicces képekben utazó blogok (melyek közül nem egy gazdája ült ott a nézőtéren), bármilyen sokat ér a hirdetési felületük, bármennyire ráizgulnék marketinges szemmel,  soha nem lesznek jó blogok.

Olyan ambvivalens érzéseim voltak végig, mint a viccben: ha az egyik katonám ötszáz méterről fejbe tudja lőni a nagymamáját, az kétségtelenül jó lövész, de nem jó ember. Így kell vajon a csapatomba?

 

 

5, Virágozzék minden virág

Azt hiszem, ez a legfontosabb tanulság mind közül. Felnőttek vagyunk, már nem menő féltékenykednünk egymásra. Nem kell megküzdenünk a műsoridőért, az előfizetők pénzéért; az ovasóknak/nézőknek nem kell választania közülünk, hiszen mindannyiunkat választhat egyszerre.

Az internet gyakorlatilag végtelen, és kis túlzással ingyen van. Steiner Kristóf, az esemény egyik házigazdája, bármennyire unszimpatikus, éppúgy elfér benne, mint én, vagy a bjutiblogok, vagy a nyocszázezredik One Directionös fanfiction blog.

14590033_10154604933021241_349209681312810667_o
Ott vagyunk valahol hátul. Sajnos nem látszik, de metálvillát mutatok.

Persze, hogy szokatlan olyan emberekkel körbevéve, akikkel az írás szeretetét kivéve semmi közös nincs bennünk. Persze, hogy unszimpatikus látni, hogy van, aki szigorúan monetáris szemlélettel áll ahhoz, ami nekem kulturális küldetés – neki éppoly furcsa lehet látni az én álmodozó, idealista hozzáállásomat. Mégis mindkettőnknek jut itt hely.

/Ez a nyomtatott sajtóra nem vonatkozik. Volt szerencsénk ajándékba megkapni a múlthavi  Cosmopolitan magazint, amiben olyan magvas gondolatok vannak, mint ‘pasizási tippek irodába’, vagy ‘az öt legjobb póz egyedül’. Egy blogon elférne, a pixelt nem sajnálom senkitől, de így ezért egy fának meg kellett halnia!!!/