III. Országos Gothic Találkozó – belülről

III. Országos Gothic Találkozó – belülről

Augusztus 13-án reggel nyolckor véreres szemekkel és azzal a szörnyű tudattal keltem, hogy aki aznap este ellátogat az Országos Gothic Találkozó ra a Dürer Kertbe, az bizony az én nevemet fogja látni a nyugtán (meg a címemet is, ide jöhetnek a csokrok, köszi), amit a jegyért kap, azaz este hivatalosan is véget ér egy korszak, és elkezdődik egy új, úgy a hazai gothtalálkozók történelmében, mint az én életemben is.

 

Az egész úgy kezdődött, hogy több elmében, egymástól függetlenül, de nagyjából egyidőben született meg a felismerés, hogy a gothtalálkozókat ki kell mozdítani a kamaszos parkbanücsörgős, tespedős holtpontról, és olyan pályára kéne állítani, ami vezet is valahová. Nem az volt a terv, hogy rögtön egy lipcsei méretű és lipcsei felhozatalú fesztivállal álljunk elő (bár hosszú távon azért mind erről álmodunk), egyelőre inkább a steampunk találkozók, mint az EuroSteamCon és a Steamfest, valamint a képregénytalálkozók lebegtek előttünk példaként. Ezekben az eseményekben az a közös, hogy egy (Budapesti viszonylatban legalábbis) jelentéktelen összegért egész délután kulturális programokon, workshopokon, kiállításokon és vetítéseken vehet részt az ember, este pedig ugyan ezzel a belépővel akár több tematikus koncertet és szelektort is végigtombolhat, egészen addig, amíg bírja szusszal (vagy amíg hajnali hatkor be nem zár a hely). Goth témában ilyen rendezvény kb tíz éves távlatban nem volt; az eddigi két OGt és a régi MGC-s talik inkább piknikszerűek voltak (ami nem baj, abban az időszakban ez volt a legjobb megoldás), a Nekromantika és az Old School Freaks bulik hagyományos klubestek (ami szintén nem baj), a Fekete Zaj szépen lassan emlékké zsugorodott (vagy mítosszá emelkedett, ahogy tetszik), a Gothica fesztivál pedig a 2012-es “nagyvisszatérését” leszámítva lassan kilenc éve inaktív.

Érdekes, hogy steampunk rendezvények annál inkább vannak, csak idén, csak Pesten három is, pedig a steampunk igazi fellendülése az elmúlt öt-tíz évre tehető, ellenben a gothtal, ami hazánkban évtizedes múltra tekint vissza.

 

Ja, long story short, nehogy már ne tudjunk legalább olyat virítani, mint a steampunkok.

 

Bespurizott házimanók

Ha nagyot álmodunk, akkor nagy erőfeszítéseket is kell tennünk a cél érdekében.

Hát, ha láttatok már bespurizott házimanót…

Az egyik kiállító képeit vonaton hoztam fel Fehérvárról, négykor egyik kezemben a táskámat, másikban a festményeket egyensúlyozva futottam be a Dürerhez, kifulladva kérdeztem Soltát, a másik szervezőt, hogy hol van Kobura, a harmadik szervező, a mi vezérhangyánk. Hát, ő a hangtechnikával, a kiállítási tárgyak nagy részével, és a visszatáncoló sofőr helyére utolsó pillanatban befogott, Pestet abszolút nem ismerő sofőrrel együtt valahol Pest északi részén van, egyelőre ők sem tudják, hol. Hát, jól indult az este.

Megtanítottam Soltát, hogyan kell nyugtát írni (ellenkező esetben úgy hátsón k… billent az adóhatóság, hogy a hátralévő életemben nem leszek képes ülni), de ahogy belelendültem volna a magyarázatba, rohanni is kellett behozni a kiállítási tárgyakat. Ezek Suzanne Kobela és Kertész Eni munkái voltak, előbbi szürrealista festményekkel, utóbbi csodálatos ruhakölteményekkel képviseltette magát (Annie most irigy, nézzétek el neki), és a közös munkáik, a Creepyllows névre hallgató szörnypárnakollekció is megjelent. A szörnypárnákba amúgy első pillanattól szerelmes vagyok, elképesztően édesek.

IMG_0886

Amíg segítettem felállítani a kiállítást (pontosabban teljes pánikban rohangáltál a kiállítóterem és a Dürer főnökének irodája között, akit meg kellett győznöd, hogy a blue teck nem hagy nyomot a festett falon, ami nem volt könnyű, mert két kopaszkigyurt bisztiboy állt mögötted ugrásra készen, ha MÉGIS nyomot hagy), a fiúk behordták a hangtechnikát, felállították a merchpultot, pátyolgatták a hastáncosokat, és elkezdték a beendegést. Mindeközben a vásárosok, Szilvi a Black Lace Design-tól, Zoltán a CoolGear Steampunk-tól és a kawai lányka (akinek elfelejtettem a nevét) a Tamaishi Designtól önállósították magukat, és profi módon felállították a standjaikak anélkül, hogy nagyon instruálnunk kellett volna, hogy mit hogyan csináljanak. Elképesztően hálás vagyok nekik ezért, de nem lepett meg, hiszen már veteránokról van szó vásározás terén, még a MondoCont és külföldi fesztiválokat is megjártak.

IMG_0882

 

És megszólal a zene

Nem is tudom, hol kezdjem. Éppen a kiállítást pakoltuk ki a 041-es teremből az udvarra, nehogy a hamarosan kezdődő koncert kárt tegyen a darabokban, amikor már arról beszéltek, hogy valami baj van a hangosítással a Ramstein Tribute koncertjén. Mire végeztem a dolgommal, a “koncertnek” már vége volt, és Kobura nagy erőkkel vitatkozott a Dürer hangosítást végző munkatársával. Fogalmam sincs, mi történt, hogy éppen kifogtunk egy kezdő első napját, vagy valaki csak beugrott, vagy eleve a legbénább hangosítót kaptuk, vagy valamilyen szer hatása alatt állt; a végeredmény szempontjából lényegtelen. Emberi hiba történt, nagy részben a mi hibánk, amiért nem néztük meg rendesen, kivel dolgozunk, nagy részben a Düreré, amiért ilyen gyökeret rakott oda hangosítani, de tanultunk belőle: jövőre saját hangosítót hozunk.

IMG_0924

A többi zenével szerencsére nem volt probléma, a 041-es teremben az Ankh, a Dharma (amiben a volt főnököm gitározik egyébként, és éveken át a Gothica fellépői voltak) és a Virrasztók koncertek nagyjából gond nélkül zajlottak le, amikor két idegösszeroppanás között volt időm bemenni hallgatni őket, akkor eszméletlen élmény volt.

Végül az afterpartyt celebráló Firen és Lacee is remekek voltak, bár náluk ez a szokásos forma; Lacee-val már dolgoztam együtt a fehérvári találkozón, Firent pedid például a Queen of Darkness nyitóbuliján is láttam, és az az igazság, hogy mindketten tapasztalt profik gothbulik terén (lassan úgy érzem, én vagyok itt az egyetlen amatőr…)

IMG_0927

Ezúton is szeretném megköszönni az összes fellépőnek, sofőrnek, staffnak, grupie-nak és segítő személyzetnek, akik rekordlétszámmal voltak jelen; HATVAN FŐ staffkarszalagot osztottunk ki, ami szerintem egy ilyen méretű rendezvénynél elképesztő szám. Hatvanan csak azért voltak ott, hogy titeket szórakoztassanak. Hatvanan csak azért voltak ott, hogy felejthetetlenné tegyék ezt az éjszakát, ami sikerült is.

 

 

Konklúzió

Amikor vége lett az egésznek, és végre letehettem a seggem, az volt az első gondolatom, hogy az biztos kurva élet, hogy soha többet nem csinálok ilyen bulit. Soha életemben nem volt ilyen szellemileg és fizikailag egyaránt megterhelő feladatom, mint ez; alig tudtam beszélgetni, barátkozni az emberekkel, mivel mindig rohannom kellett valahova. Elvileg Zsú, Felony és Inci is ott voltak, gyakorlatilag egyiküknek sem sikerült még köszönnöm sem. Még arra sem volt időm, hogy rendesen kifessem magam, egyetlen fotón sem vagyok rajta, és egyáltalán, mi végre vesződjek a könyveléssel, a kiállítási tárgyak kargózásával és a pesszimista károgással, ha cserébe csak halálos fáradtságot kapok?

IMG_0888

De a végeredményt látva úgy érzem, mégis megérte. A helyszínen nem tudtam felmérni, hányan voltunk, csak később, a nyugták összesítésénél jött ki, hogy az ingyenes kerthelységben lézengőkkel együtt (akiknek szintén hálásak vagyunk a megjelenésért!) majdnem elértük az 500 főt. ÖTSZÁZAT! El tudjátok ezt hinni? Ez majdnem a kétszerese a tavalyi számnak!

Az átlagéletkor ugrásszerűen emelkedett tavaly óta, olyan huszonöt és harminc közé saccolnám, ami szerintem jól mutatja, hogy az OGT végre felnőtt és megkomolyodott, de az egészen fiatalokból sem volt hiány; jópár kisgyereket, és néhány szülőkkel érkező kiskamaszt is láttam a délutáni órákban.

Másnap pedig (tizenkét óra alvás után) a vidám és élettel teli képeket és az abszolút visszajelzéseket böngészve kezdett leesni, hogy mit is tettünk: sikerült közel félezer embert boldoggá tennünk, és minden előzetes várakozás ellenére olyan szintre emeltük az OGT-t, amit ez az ötlet megérdemel.

 

Persze, hogy féltünk, hogy ne féltünk volna? Minden változás ijesztő. Talán megfelelhetett volna a felhozatal még több ember ízlésének. Talán nem kellett volna a Dürerre bíznunk a hangosítást. Talán lehetett volna ezt az egészet szervezettebben, profibban csinálni. De a belünket kidolgoztuk azért, hogy egy új, virágzó útra tereljük a magyar gothtalálkozókat, és ha az én lógó belem kell ahhoz, hogy virágozzunk, akkor legyen így: JÖVŐRE UGYANITT!

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

A képeim leginkább időhiány miatt nem lettek a legjobbak; mások sokkal jobb képeiért kattints:

Hóförgeteg Gothic Hastánc csoport albuma

Rajcsányi Viktor fotói

Boldizsár Ottó profi fotói

Zsú személyes beszámolója

 

(A cikket és a találkozót magát is szeretném Lugosi Béla emlékének ajánlani, aki ezen a napon, augusztus 16-án halt meg 1956-ban.)

IMG_0872