Browsed by
Hónap: 2016 augusztus

Suzanne Kobela rémálomvilága

Suzanne Kobela rémálomvilága

Suzanne Kobela-t az OGT szervezése közben ismertem meg, korábban is csodáltam a képeit Facebokon és Instagramon, így nagyon örültem, hogy együtt dolgozhatok vele. Teljesen elvarázsoltak a sötét szürrealista képein szereplő kicsavart, álombéli, démonszerű lények – amiket, ha elég sokáig nézel, elkezdesz teljesen más színben látni. Ami először rémisztőnek tűnik, lassan rájössz, hogy szenved, a háttér nonfiguratívnak látszó elemei értelmet kapnak, és az egész kép beszélni kezd.

Ez a kép itt lent például egy mindannyiunk gyerekkorából ismerős jelenet újragondolása. (De nem árulom el,melyik. Nézd hosszan, hagyd, hogy beszéljen, és jöjj rá magad.)

Suzanne Kobela Remember
Suzanne Kobela: Remember

 

Honnan jönnek a szörnyek?

Suzanne így mesél a kezdetekről: “Mióta az eszemet tudom rajzolgatok, kiskorom óta ez volt, ami leginkább lekötött. A legelső emlékeim között is az van, hogy papírokat firkálok tele a nappali kellős közepén (majd ha a papír elfogyott, következett a fal…). Igazán komolyan azt hiszem hetedikes vagy nyolcadikos koromban kezdett bennem kialakulni, hogy tényleg ezzel szeretnék foglalkozni vagy legalábbis valami olyannal, ahol rajzolni vagy festeni kell és fokozatosan tereltem magam ebbe az irányba. Komoly ráébredésem nem volt, hogy “na akkor most ez lesz az!”, az egész mindig ott lógott a levegőben, hogy művészeti pályára fogok lépni.

Suzanne Kobela paintings
Festmények

Bár júniusban a SteamFesten már összefutottunk, komolyabban csak augusztusban, a Fezenen volt alkalmunk beszélgetni. Ekkor mesélte el, hogy animációt is tanult, és hogy szerinte mik a művészeti intézmények árnyoldalai.

Még gimis koromban szerettem volna felvételizni a Moholy-Nagy Iparművészeti Egyetemre (animáció szakra) és ennek érdekében már akkor elkezdtem előkészítőkre járni. Elvégeztem a preMOME animációs előkészítőjét, majd végzős koromban kezdtem tanulni Kopek Ritánál a  Studio 91-ben, ami szintén egy felvételi előkészítő iskola, ahol közel három évig tanultam modell utáni rajzolást és festést és animációhoz szükséges illusztrálást, storyboard készítést stb. Miután a felvételim nem sikerült elkezdtem gimnázium után egy Mozgókép- és animációkészítő OKJ-s tanfolyamot a Számalk-Szalézi Szakközépiskolában, amit két év alatt el is végeztem. Mindezek előtt, közben és azóta is autodidakta módon is képeztem magam vagy bejártam az iskolai szakkörökre.

Egy művészeti iskola szerintem lehet áldás és átok is egyben. Fontosnak tartom, mivel ha valaki jó művész szeretne lenni, akkor ahhoz nem árt pár dolgot megtanulni, begyakorolni és szembesülni kell vele, hogy azért a nagy művészi szabadság kellős közepén se árt pár szabályt szem előtt tartani. És egy iskola nagyon jó kapcsolatrendszer kiépítési lehetőség, a sulik folyton figyelik a pályázati- és versenylehetőségeket és sokszor a tananyagot is úgy alakítják, hogy ha befejezel egy projektet akkor “figyelj itt ez a pályázat, erre küldheted is!”. Szóval ilyen szempontokból ajánlott megpróbálni a művészeti iskolákat nagyon sokat adhat az embernek.
Ugyanakkor ott az átok oldala is, hiszen minden iskolában megvan az, hogy a tanulót alakítani, terelni akarják és nem feltétlen mindig jó irányba vagy az az irány nem biztos, hogy mindenkinek megfelelő. Hallottam olyanról, hogy valakit teljesen átalakítottak, de olyan jó barátnőm is van, aki kiállt az ötleteiért és a tanárokkal kompromisszumokat kötve át tudta vinni a saját elképzeléseit is a projekteknél. A saját példámat is el tudom mondani, hiszen a festményeimmel egy elég egyedi groteszk világot dobok az emberek elé, aminek fejlesztését nem biztos, hogy a mai minimalista festészetre szívesen lecserélném és épp ezért nem is sikerült a felvételim, mert tudom magamról, hogy mit szeretnék,min akarok fejleszteni és ez nem nagyon fért bele az iskolák kereteibe. (És ezt most nem hasraütve mondtam, a legutóbbi visszautasító levélben pont ezzel fogalmazták meg elutasításom okát.) Tudni kell, hogy mit akar az ember és aszerint mérlegelni, de ha nem is kifejezetten iskola, egy jó magántanár vagy mentor megkeresését mindenkinek tudom ajánlani, ha valaki komolyan akar ezen a pályán mozogni!

Suzanne Kobela painting
Festét közben, amikor bármi megtörténhet

 

Creepyllows

A nyári MondoConon Suzanne és Eni egy közös standon mutatták be a nagyközönségnek saját márkáikat; Eni a Lightning Dark projekt ruhakollekcióját, Suzanne pedig a Creepyllows név alatt futó szörnypárnákat, amik eszméletlenül cukik! (Mindkét projektből láthattatok darabokat az idei OGT-n is.)

A ‘Creepyllows’ igazából az én márkám, de ahogy én is besegítek Eny ‘Lightning Dark’ projektjébe sokszor, ugyan úgy ő is segít nekem összevarrni a párnákat, míg meg nem tanulok rendesen bánni a varrógéppel – mesélt Suzanne az együttműködésükről. – Olyan ember vagyok, aki körbeveszi magát párnákkal, plüssökkel és képes vagyok még a nyári hőség közepén is burrito módon bebugyolálni magamat és úgy aludni és ezt az egészet szerettem volna egy Valamibe összerakni, amiből végül megszülettek a kis rémpárnácskák, akik párnák is, figurák is, készülni fog majd plüssanyagből is, ölelgetni is lehet és nyomorgatni is őket. Teszteltem őket alvásnál is, jelenthetem, hogy kényelmesre sikeredtek!” 

Suzanne Kobela creepyllows skully
Suzanne és a vérszomjas Skully-k


Néha azonban nehézségek is támadtak a projekt körül.
“Sajnos volt még a legelején egy elég csúnya problémánk, egy amerikai egyéni vállalkozó nő és a rajongótábora megtámadott minket, hogy az ő munkáit koppintottam. A dolog eljutott odáig, hogy akár az ügyvéde is felvette volna velem a kapcsolatot, de miután közöltem, hogy tárgyalóképes vagyok a dolog megszakadt. Ezen kívül én mégis felajánlottam neki kompromisszumot és bár nem reagált rá semmit, azóta is betartom őket a súrlódás és további támadások elkerülése végett, ezért van például, hogy a jelenlegi Skullykból több már nem fog készülni és ők nem is elérhetőek USA beli vásárolóknak, hanem most már dolgozom a Halloween szérián, ami sajnos szintén kis technikai nehézségekbe ütközött, de az szerencsére saját hiba és dolgozunk a megoldásán!”

Suzanne Kobela creepyllows skully
A Skully-k

Nagyon érdekelt, hogy mi lehet egy olyan személynek a fejében, aki ilyen műveket képes alkotni. Ezért már az OGT után, egy írásos interjúban feltettem Suzanne-nek azt a kérdést, amit valószínűleg minden művész rühell: Mi inspirálja?

“Az ötlet bármikor és bárhonnan jöhet. Volt már, hogy egy zeneszám hallgatása közben ugrott be egy ötlet, volt, hogy egy szimpla gondolatmenet indult meg a fejemben, aminek a végeredménye egy kép lett, de volt már olyan, hogy a helyi szórakozóhelyen a barátaimmal iszogatva egyszer csak megakadt a szemem egy repedésen a falon és azt a mintát szőtte tovább az agyam. Ez teljesen kiszámíthatatlan.”

 

És hogy mit hoz a jövő…

A Creepyllowsok igazából a side-projektem, elsősorban a festményeim és illusztrációim a fő csapásirányom, csak hát mivel azok nem annyira ‘cukik’ nehezebb velük nagyközönség előtt érvényesülni, de kitartóan keresem azt a réteget, aminek ez a fajta groteszkség ugyanúgy a szíve csücske, mint nekem.
Az OGT-n volt szerencsém megismerni a másik kiállítólányt, aki felajánlotta, hogy társulhatok hozzájuk kiállításokban, így remélhetőleg hamarosan több ember elé is eljutnak a képeim több helyen.
Továbbá mivel idén se sikerült a felvételim jelenleg munkakeresési posztban vagyok, két helyről várok jelenleg visszajelzést, amik szerencsére kapcsolódnak a szakmámhoz. Emellett freelance módban is vállalok illusztrálást és grafikusi munkákat, vagy ha valaki egyedi képet szeretne, vállalok megrendeléseket is.

Suzanne Kobela painting oraculum
Suzanne Kobela: Oraculum

De azért lesznek kistestvérei a Skully-knak, ugyen?

“Igen, készülnek az új szériák és hamarosan lesznek más családtagok is a Skullykon kívül! Addig is szeretném teljes mértékben feltornázni magam a létrán és addig bármilyen lehetőséget megragadni. Folyamatosan festek, több stílusirányzatban is sikerül megállnom a helyemet. Mint már ahogy az előző kérdésben is megválaszoltam, kitartóan keresem azt a szubkultúrális réteget, ahol a munkáim befogadásra lelnek.

Jelenleg ezen is  a festményeim digitalizálásán dolgozom folyamatosan, hamarosan printek és a képekből készült egyéb érdekességek is elérhetőek lesznek. Tervezek több webshopot is felállítani, a Suzanne Monster munkák és a Creepyllowsok is majd storenvyn lesznek elérhetőek, és majd Redbubble-ön további extrák. (Erről alkalomadtán hozom a linkeket!) Előreláthatólag leszünk az őszi MondoConon is, ott már a teljesen megújult árukészlettel fogok megjelenni és reményeim szerint az első új Creepyllow darabokkal is a Skullyk mellett! És az őszi Steamfesten való rémkedés is szervezés alatt van.

Suzanne Kobela
Suzanne és a macskája, Leny


Suzanne Kobela többi munkáit itt tudjátok elérni:

Facebook: Suzanne Monster  (Itt mindig megtalálhatóak az aktuálisan eladó képek)/ Creepyllows
Instagram: suzannemonster
tumblr: suzannemonster.tumblr.com

III. Országos Gothic Találkozó – belülről

III. Országos Gothic Találkozó – belülről

Augusztus 13-án reggel nyolckor véreres szemekkel és azzal a szörnyű tudattal keltem, hogy aki aznap este ellátogat az Országos Gothic Találkozó ra a Dürer Kertbe, az bizony az én nevemet fogja látni a nyugtán (meg a címemet is, ide jöhetnek a csokrok, köszi), amit a jegyért kap, azaz este hivatalosan is véget ér egy korszak, és elkezdődik egy új, úgy a hazai gothtalálkozók történelmében, mint az én életemben is.

 

Az egész úgy kezdődött, hogy több elmében, egymástól függetlenül, de nagyjából egyidőben született meg a felismerés, hogy a gothtalálkozókat ki kell mozdítani a kamaszos parkbanücsörgős, tespedős holtpontról, és olyan pályára kéne állítani, ami vezet is valahová. Nem az volt a terv, hogy rögtön egy lipcsei méretű és lipcsei felhozatalú fesztivállal álljunk elő (bár hosszú távon azért mind erről álmodunk), egyelőre inkább a steampunk találkozók, mint az EuroSteamCon és a Steamfest, valamint a képregénytalálkozók lebegtek előttünk példaként. Ezekben az eseményekben az a közös, hogy egy (Budapesti viszonylatban legalábbis) jelentéktelen összegért egész délután kulturális programokon, workshopokon, kiállításokon és vetítéseken vehet részt az ember, este pedig ugyan ezzel a belépővel akár több tematikus koncertet és szelektort is végigtombolhat, egészen addig, amíg bírja szusszal (vagy amíg hajnali hatkor be nem zár a hely). Goth témában ilyen rendezvény kb tíz éves távlatban nem volt; az eddigi két OGt és a régi MGC-s talik inkább piknikszerűek voltak (ami nem baj, abban az időszakban ez volt a legjobb megoldás), a Nekromantika és az Old School Freaks bulik hagyományos klubestek (ami szintén nem baj), a Fekete Zaj szépen lassan emlékké zsugorodott (vagy mítosszá emelkedett, ahogy tetszik), a Gothica fesztivál pedig a 2012-es “nagyvisszatérését” leszámítva lassan kilenc éve inaktív.

Érdekes, hogy steampunk rendezvények annál inkább vannak, csak idén, csak Pesten három is, pedig a steampunk igazi fellendülése az elmúlt öt-tíz évre tehető, ellenben a gothtal, ami hazánkban évtizedes múltra tekint vissza.

 

Ja, long story short, nehogy már ne tudjunk legalább olyat virítani, mint a steampunkok.

 

Bespurizott házimanók

Ha nagyot álmodunk, akkor nagy erőfeszítéseket is kell tennünk a cél érdekében.

Hát, ha láttatok már bespurizott házimanót…

Az egyik kiállító képeit vonaton hoztam fel Fehérvárról, négykor egyik kezemben a táskámat, másikban a festményeket egyensúlyozva futottam be a Dürerhez, kifulladva kérdeztem Soltát, a másik szervezőt, hogy hol van Kobura, a harmadik szervező, a mi vezérhangyánk. Hát, ő a hangtechnikával, a kiállítási tárgyak nagy részével, és a visszatáncoló sofőr helyére utolsó pillanatban befogott, Pestet abszolút nem ismerő sofőrrel együtt valahol Pest északi részén van, egyelőre ők sem tudják, hol. Hát, jól indult az este.

Megtanítottam Soltát, hogyan kell nyugtát írni (ellenkező esetben úgy hátsón k… billent az adóhatóság, hogy a hátralévő életemben nem leszek képes ülni), de ahogy belelendültem volna a magyarázatba, rohanni is kellett behozni a kiállítási tárgyakat. Ezek Suzanne Kobela és Kertész Eni munkái voltak, előbbi szürrealista festményekkel, utóbbi csodálatos ruhakölteményekkel képviseltette magát (Annie most irigy, nézzétek el neki), és a közös munkáik, a Creepyllows névre hallgató szörnypárnakollekció is megjelent. A szörnypárnákba amúgy első pillanattól szerelmes vagyok, elképesztően édesek.

IMG_0886

Amíg segítettem felállítani a kiállítást (pontosabban teljes pánikban rohangáltál a kiállítóterem és a Dürer főnökének irodája között, akit meg kellett győznöd, hogy a blue teck nem hagy nyomot a festett falon, ami nem volt könnyű, mert két kopaszkigyurt bisztiboy állt mögötted ugrásra készen, ha MÉGIS nyomot hagy), a fiúk behordták a hangtechnikát, felállították a merchpultot, pátyolgatták a hastáncosokat, és elkezdték a beendegést. Mindeközben a vásárosok, Szilvi a Black Lace Design-tól, Zoltán a CoolGear Steampunk-tól és a kawai lányka (akinek elfelejtettem a nevét) a Tamaishi Designtól önállósították magukat, és profi módon felállították a standjaikak anélkül, hogy nagyon instruálnunk kellett volna, hogy mit hogyan csináljanak. Elképesztően hálás vagyok nekik ezért, de nem lepett meg, hiszen már veteránokról van szó vásározás terén, még a MondoCont és külföldi fesztiválokat is megjártak.

IMG_0882

 

És megszólal a zene

Nem is tudom, hol kezdjem. Éppen a kiállítást pakoltuk ki a 041-es teremből az udvarra, nehogy a hamarosan kezdődő koncert kárt tegyen a darabokban, amikor már arról beszéltek, hogy valami baj van a hangosítással a Ramstein Tribute koncertjén. Mire végeztem a dolgommal, a “koncertnek” már vége volt, és Kobura nagy erőkkel vitatkozott a Dürer hangosítást végző munkatársával. Fogalmam sincs, mi történt, hogy éppen kifogtunk egy kezdő első napját, vagy valaki csak beugrott, vagy eleve a legbénább hangosítót kaptuk, vagy valamilyen szer hatása alatt állt; a végeredmény szempontjából lényegtelen. Emberi hiba történt, nagy részben a mi hibánk, amiért nem néztük meg rendesen, kivel dolgozunk, nagy részben a Düreré, amiért ilyen gyökeret rakott oda hangosítani, de tanultunk belőle: jövőre saját hangosítót hozunk.

IMG_0924

A többi zenével szerencsére nem volt probléma, a 041-es teremben az Ankh, a Dharma (amiben a volt főnököm gitározik egyébként, és éveken át a Gothica fellépői voltak) és a Virrasztók koncertek nagyjából gond nélkül zajlottak le, amikor két idegösszeroppanás között volt időm bemenni hallgatni őket, akkor eszméletlen élmény volt.

Végül az afterpartyt celebráló Firen és Lacee is remekek voltak, bár náluk ez a szokásos forma; Lacee-val már dolgoztam együtt a fehérvári találkozón, Firent pedid például a Queen of Darkness nyitóbuliján is láttam, és az az igazság, hogy mindketten tapasztalt profik gothbulik terén (lassan úgy érzem, én vagyok itt az egyetlen amatőr…)

IMG_0927

Ezúton is szeretném megköszönni az összes fellépőnek, sofőrnek, staffnak, grupie-nak és segítő személyzetnek, akik rekordlétszámmal voltak jelen; HATVAN FŐ staffkarszalagot osztottunk ki, ami szerintem egy ilyen méretű rendezvénynél elképesztő szám. Hatvanan csak azért voltak ott, hogy titeket szórakoztassanak. Hatvanan csak azért voltak ott, hogy felejthetetlenné tegyék ezt az éjszakát, ami sikerült is.

 

 

Konklúzió

Amikor vége lett az egésznek, és végre letehettem a seggem, az volt az első gondolatom, hogy az biztos kurva élet, hogy soha többet nem csinálok ilyen bulit. Soha életemben nem volt ilyen szellemileg és fizikailag egyaránt megterhelő feladatom, mint ez; alig tudtam beszélgetni, barátkozni az emberekkel, mivel mindig rohannom kellett valahova. Elvileg Zsú, Felony és Inci is ott voltak, gyakorlatilag egyiküknek sem sikerült még köszönnöm sem. Még arra sem volt időm, hogy rendesen kifessem magam, egyetlen fotón sem vagyok rajta, és egyáltalán, mi végre vesződjek a könyveléssel, a kiállítási tárgyak kargózásával és a pesszimista károgással, ha cserébe csak halálos fáradtságot kapok?

IMG_0888

De a végeredményt látva úgy érzem, mégis megérte. A helyszínen nem tudtam felmérni, hányan voltunk, csak később, a nyugták összesítésénél jött ki, hogy az ingyenes kerthelységben lézengőkkel együtt (akiknek szintén hálásak vagyunk a megjelenésért!) majdnem elértük az 500 főt. ÖTSZÁZAT! El tudjátok ezt hinni? Ez majdnem a kétszerese a tavalyi számnak!

Az átlagéletkor ugrásszerűen emelkedett tavaly óta, olyan huszonöt és harminc közé saccolnám, ami szerintem jól mutatja, hogy az OGT végre felnőtt és megkomolyodott, de az egészen fiatalokból sem volt hiány; jópár kisgyereket, és néhány szülőkkel érkező kiskamaszt is láttam a délutáni órákban.

Másnap pedig (tizenkét óra alvás után) a vidám és élettel teli képeket és az abszolút visszajelzéseket böngészve kezdett leesni, hogy mit is tettünk: sikerült közel félezer embert boldoggá tennünk, és minden előzetes várakozás ellenére olyan szintre emeltük az OGT-t, amit ez az ötlet megérdemel.

 

Persze, hogy féltünk, hogy ne féltünk volna? Minden változás ijesztő. Talán megfelelhetett volna a felhozatal még több ember ízlésének. Talán nem kellett volna a Dürerre bíznunk a hangosítást. Talán lehetett volna ezt az egészet szervezettebben, profibban csinálni. De a belünket kidolgoztuk azért, hogy egy új, virágzó útra tereljük a magyar gothtalálkozókat, és ha az én lógó belem kell ahhoz, hogy virágozzunk, akkor legyen így: JÖVŐRE UGYANITT!

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

A képeim leginkább időhiány miatt nem lettek a legjobbak; mások sokkal jobb képeiért kattints:

Hóförgeteg Gothic Hastánc csoport albuma

Rajcsányi Viktor fotói

Boldizsár Ottó profi fotói

Zsú személyes beszámolója

 

(A cikket és a találkozót magát is szeretném Lugosi Béla emlékének ajánlani, aki ezen a napon, augusztus 16-án halt meg 1956-ban.)

IMG_0872