Jó magaviselettel

Jó magaviselettel

Kétszáz évvel ezelőtt, 1816-ban ezen a napon Mary Shelley befejezte a Frankenstein avagy a modern Prométheus című regényt, ahogy ezt büszkén el is mondtam ma a vizsgabizottságnak, amikor az angol romantika irodalmáról kérdeztek. Öt évvel ezelőtt, 2011-ben ezen a napon tettem le a szóbeli érettségit, és minden vágyam volt az ELTE-re menni, hogy irodalmat tanuljak. Jó munkához idő kell, mondja a nagypapám, de öt év alatt végezni egy hároméves képzésen azért kicsit meredek, de jobb később, mint soha. Mindenesetre, italt mindenkinek! Diplomás lettem.

A győztes ég fektette rám a sátrát,
És a harmattól lett kék a homlokom;
Így kergettem az Istent, aki hátrált,
S a jövendőt, amely az otthonom.

Ha már az évfordulóknál tartunk, két évvel ezelőtt indítottam a blogot – pardon, A Blogot, ennek a blognak a kettővel ezelőtti elődjét, a selfmadedarkness.blog.hu-t, amit lendületből át is költöztettem blogspotra két nappal később. Hát, mondhatjuk, hogy nem vagyok kibékülve a bloggerrel. Boldog szülinapot a blognak!

Továbbá, nemsokára lesz az első évfordulója annak, hogy Pesten élek. Ez már annyira nem pozitív dolog – amióta felvettek az egyetemre, négyszer próbáltam meg felköltözni, ebből háromszor néhány hónap után elkezdtem egyre több időt otthon tölteni, csak aznap voltam fent, amikor órám volt, aztán bejárós lettem (Fehérvár ötven kilométerre van, nem lehetetlen mutatvány, bár nem is kellemes), aztán teljesen otthon ragadtam, csak vizsgázni jártam fel. Hazasunnyogtam, na. Csak így negyedszerre jöttem rá, hogy ez eleve meddő próbálkozás volt, egész egyszerűen nem nekem való a nagyvárosi élet.

Amerre nyúltam, csak cserepek hulltak,
És szájam széléig árad már a sár,

Utam mellett a rózsák elpusztultak,
S leheletemtől megfakult a nyár.

Eleve, egy olyan helyen nőttem fel, ahol nyaranta birkák legeltek a ház mellett, a kombájnos beintegetett a konyhaablakon, az erkélyemről pedig panorámakilátás nyílt a Velencei-tóra. Csoda hogy nem érzem jól magam? Alig vannak fák, a beton árasztja magából a hőt, a forgalom zajától beszélgetni sem nagyon lehet szabad levegőn, sehol egy állat, hacsak nem számoljuk az embereket, akik… hát, inkább ne számoljuk. Elég traumatikus tud lenni, amikor a vértócsákat és a helyszínelőket kerülgeted a Blaha aluljáróban, főleg ha olyan vidéki széplélek vagy, aki utoljára általános iskolásokat látott verekedni.

De hát ez van, megadtam magam, elhatároztam hogy végképp hazaköltözöm – persze nem a szüleimhez, hanem egy külön kis házikóba, ahogy egy felnőtt nőhöz illik. Még egy házikót is találtam Fehérvár csendes külvárosában, negyed óra sétára a belvárostól. Két utcával odébb véget ér a város, és csak végtelen szántóföldek vannak poros kis földutakkal, a láthatáron Sárszentmihállyal és Csórral. Itt indul az Iszkaszentgyörgyre vezető bicikliút, ahonnan rá lehet kanyarodni a 8204-es útra, ami elhalad egy elhagyott vasútállomás mellet, és végül a Fehérvárcsurgói víztározóhoz vezet, ahol százkilós harcsaszörnyek élnek. Vagy a 8203-as útra, ami a Kincsesbánya melletti elhagyott laktanyába vezet. Ugyan ez a 8203-as a másik irányban abba a faluba vezet, ahol anyukámék élnek (ez a falu tulajdonképpen Fehérvár kertvárosa, csak öt kilométerrel arrébb kezdődik a városhatártól; tehát nem a Simsonos-tyúkszaros falut kell elképzelni, sokkal inkább olyan, mint Pestnek Gyál vagy Vecsés). Szóval olyan pont nekem való a hely.

Vad szerelmem egyszer lovagolni indult,
Vágtatott egész nap s az ördögtől pénz koldult,
Az ördög volt a bölcsebb: Bándd meg minden bűnöd!
S visszakérte tőle a pénzt, amit elköltött.

Addig azonban nem vághattam bele a költözésbe, amíg le nem diplomázom – a házikót viszont június egytől adták bérbe, és nem volt szívem kockáztatni az elvesztését, hogy hátha kiadó marad a záróvizsgámig, szóval kivettem. Azaz jelenleg van egy üres kis házikóm árván, egyedül, benne egyetlen ócska kaktusszal, amit az előző lakó hagyott ott. A záróvizsgára készülés alatt csak ez a kis ház lebegett a szemem előtt, hogy nemsokára, mostmár tényleg heteken, napokon belül tényleg végleg elhagyom ezt a Sin Cityre hajazó kerületet, és becuccolhatok a kertvárosba.

Reménykedtem, hogy ha idáig eljutottunk, még ha majdnem az ajánlott idő kétszeresébe került is, már nem akarnak majd nagyon megszívatni minket a vizsgán. Igazam volt, ráadásul a tétellel is szerencsém volt – ROMANTIKA, BIATCH! Tudod, ilyen jelentéktelen kis korszak, Viktória királynő, Byron, Mary Shelley, Frankenstein, Stoker, Poe, ilyesmi. Csak kb ebben élek! A nyelvészeti tétellel inkább nem fárasztok senkit, elég annyi róla, hogy jelest kaptam.

Összegyűltünk ebben az ősi és őrült színházban
Hogy hirdessük életörömünket
és meneküljünk az utca nyüzsgő bölcsességétől.

És hogy mit jelent a blog szempontjából a diplomaszerzés és a költözés?

Heteken belül teljes állásban fogok dolgozni egy nem kis multinál backoffice-ban, nem pedig diákmunkásmént, mint eddig; és többé nem kell a délutánokat tanulással töltenem, helyette varrhatok, felfedezhetem a környék legendáit; időt tölthetek a fehérvári alternatív szubkultúra tagjaival. Magyarul, több időm, több pénzem és több ihletem lesz, és nem fogja szétszaggatni az idegeimet a nagyváros.

A tanulság?

Ha nem megy, ne erőltesd.
Kivéve, ha diploma.
Jobb később, mint soha.
Vad tyúk is talál diplomát.
Italt mindenkinek!