Iszony 1965

Iszony 1965

Picit (nagyon) odavagyok az államvizsga miatt, de kis enyhülés, hogy az egyik tételünk nem más, mint Németh László Iszony című regénye, amiből az egyik valaha volt legütősebb magyar horrorfilm készült.

Magyar horrorfilm? Olyan létezik egyáltalán?!

[pullquote]Magyar horrorfilm? Olyan létezik egyáltalán?![/pullquote]Ez attól függ, mit tartasz horrornak vagy thrillernek. Az Iszony például elvileg (értsd, a hivatalos irodalomelmélet szerint) dráma, de a film zenéje és a képi világa miatt szerintem több annál. Bár nem csavarodik ki a valóság annyira, mint az egyébként (gyanús mértékig) hasonló Roman Polanski-féle Iszonyatban, mégis maga a dráma a főszereplő fejében játszódik, nem a valóságban. Egy nagyon okos, nagyon mély és nagyon magyar gondolatmenetről van szó, amiben az életről, a halálról, az identitásról és annak elvesztéséről, a szabadságról, a nőiességről, és az elméről mesélnek nekünk olyan elképesztően feszült és nyomasztó stílusban, hogy talán nem lövök nagyon mellé, ha azt mondom, egy egy pszichothriller.

iszony puszta
A puszta

Megint találtál egy feminista thrillert? A Rosemary és Stepfordi feleségek után ez már a harmadik.

És még lesz is pár. Mert a női létben bőven van nyomasztó momentum.

 

Történet (spoileres)

iszony nelli
Nelli

A főszereplő a magának való Nelli, aki egy tanyán, jobban mondva pusztán él a szüleivel. Egy végzetes szilveszteri mulatságon megismerkedik Takaró Sanyival, a falu leggazdagabb gazdájának harsány fiával, aki nem rossz szándékú, de Nelli nem szereti. Amikor azonban édesapja meghal, idős édesanyja és a falusiak unszolására hozzámegy a férfihoz, végül is mégiscsak ő minden más lány szíve vágya, és ő a legjobb parti a környéken. Annak ellenére, hogy Nelli legszívesebben egész életét a pusztán élné le, Sanyihoz költözik, majd amikor a férfi édesapja meghal, akkor a szüleik házába az anyósával.

Közben pedig mintha a lány lelke a tanyán maradt volna, mintha a puszta ott lenne a fejében, és ő ott éldegélne a kőarca mögött, nem pedig a falu pezsgő társasági életében.

Nellit, és vele együtt a nézőket is szépen lassan felőrli, hogy nem tud beilleszkedni, nem tud “elegyedni a világgal”, nem tud úgy élni, ahogy körülötte mindenki várja tőle. A férje eleinte próbál segíteni neki, aztán egyre tolakodóbb, egyre manipulatívabb, aztán egyre erőszakosabb lesz, ahogy Nelli nem válik a közösség tagjává.

Végül a lány egy dulakodás közben véletlenül (?) megöli a férjét, de a kiérkező háziorvos, mivel szerelmes a nőbe, megállapítja, hogy a halál oka tüdőgyulladás volt. Nelli, miután az orvos közeledését is visszautasította, visszamegy a pusztára, és élete végéig jómódban, békében és EGYEDÜL él az örökségből. (A könyvben édesanyjával és a nagynénjeivel él a tanyán, és önkéntes ápoló lesz a közeli kórházban; külön hangsúlyt kap, hogy csak akkor megy be ápolni a betegeket és időseket, amikor akar, nem kényszerből.)

Egyébként fent van Youtube-on, nézzétek meg.

A nő

Kezdjük azzal, hogy a probléma gyökere az, hogy felmerül egyáltalán, hogy feladatokat, elvárásokat, célokat és életminőséget tekintve van különbség. Hogy a “nő” fogalmát leválasztották az “emberéről”.

A film központi kérdése az, hogy mi az a pont, amin túl már nem lehet elviselni a kiszolgáltatottságot – miközben nem egyvalakinek van kiszolgáltatva, hanem az egész társadalomnak. Nellinek férjhez kell mennie, nem csak azért, hogy legyen miből élniük, hanem mert úgy illik. Be kell költöznie a faluba, ahol mindenki idegen neki, mert így helyes. Le kell feküdnie a férjével, mert ez a dolga.

iszony nelli fényben
“Nem lett volna erőszak, ha nem tiltakozol”

[pullquote]Nem lett volna erőszak, ha nem tiltakozol.[/pullquote]Akkor esett le az állam, és jöttem rá végleg, milyen durva film is ez, amikor a következő esett ki a férje száján a kapanyéllel együtt:

“Nem lett volna erőszak, ha nem tiltakozol.”

Egész egyszerűen klausztrofób érzés nézni, és ezt a hangulatot csak tetézi a film képi világa. Még a fekete-fehér filmekhez képest is sivár, elképesztően kontrasztos és végtelenül sötét. Annak a jelenetnek a kivételével, amikor a havas pusztán sétálnak, végig az volt az érzésem, hogy a film agyonnyom a ferdén felvett jeleneteivel és azzal, hogy a képernyő fele szinte mindig fekete.

iszony özvegy
Sötét képi világ

Ezért gondolom, hogy ez több, mint egy egyszerű dráma; egy dráma nem játszik így a néző idegeivel.

(Megjegyzem, a regénynek is az volt a fő célja, hogy érzéseket keltsen az emberekben, a szerző elmondása szerint eköré építette fel az egész cselekményt.)

iszony anyós jumpscare
Van egy jelenet, ahol a koromsötét verandán hirtelen megjelenik a mindig özvegyi feketébe öltözött anyós, mint a falu társadalmának és az elvárások jelképe – ennél hatásosabb jumpscare-t magyar filmben még nem láttam.

Az egyenlőség jegyében azért meg kell említenünk, hogy a Kállai Ferenc alakította Sanyi egyáltalán nem rosszindulatú, sőt. A történet elején tényleg szereti a főhőst, és a kedvéért valóban megváltozik, sokat szelídül, valahol azonban nála is elérkezik az a pont, ahonnan csak erővel és manipulációval tud Nelli felé fordulni. Ennek az az oka, hogy Nelli ellenséges vele szemben. És ezt ne vegyétek áldozathibáztatásnak, főleg azért ne, mert a könyv szerint Nelli mindvégig tudatában van ennek, ahogy megfogalmazza: “visz a fúriám”. Vagyis nem szánt szándékkal bántja a férjét, inkább a tehetetlenség, és az éveken át elnyomott viszolygás tör így utat magánat. Ugyanakkor a férje sem szándékosan bántja őt, hanem pavlovi reflexként égett bele, hogy mindegy, hogy üt vagy simogat, akkor is megmarják a kezét.

 

Az introvertált

[pullquote]”Én beszélni is úgy szeretek a legjobban, hogy megyek és hallgatok”[/pullquote]Nelli igényei nem teljesíthetetlenek, sőt, talán ismerősek is: szeretné, ha nem kéne olyanokkal smúzolnia, akiket nem kedvel; nem kívánja a testi kontaktust, megerőltető számára emberek közé menni, sokkal szívesebben lenne egyedül… ismerős?

Nelli egy egyszerű tumblrszökevény introvertált. Ez az összes bűne.

introverts
Kérjük, ne kopogjon az üvegen, mert ezzel zavarja az introvertáltat. Köszönjük!

További magyarázat helyett inkább mutatok pár idézetet, amikkel abszolút tudok azonosulni.

 

“Az ilyen embert nem szabadna arra kényszeríteni, amitől riadozik”

“Aki az életből kiért, annak hatalma van az életen”

“Én beszélni is úgy szeretek a legjobban, hogy megyek és hallgatok”

“Az emberekben van egy mérték, nem is mérték, inkább valami langy, sok testből összefült meleg, amelyik azt mondja: mi, emberek, ilyenek vagyunk. Én nem voltam ilyen. A lelkem nem tudott elegyedni a világgal.”

 

És megint, mint oly sokszor, oda lyukadtunk ki, hogy a társadalom a hibás.

Miközben társadalom, mint olyan, nem létezik! Emberek léteznek, akik néha a saját maguk számára is logikátlanul működnek.

Nézzétek meg.