Karomgyűrű készítése

Karomgyűrű készítése

Az egész úgy kezdődött, hogy láttam, hogy akciós a karomgyűrű az egyik goth-rock-metál boltban, így 1500 forinttal, az akciós árral elindultam otthonról azzal, hogy haza nem megyek karomgyűrű nélkül. A példány, amit kiszúrtam magamnak, két gyűrűből állt, az egyik rendes, az ujj tövében ülő gyűrű, ez pedig egy lánccal volt összekötve az ujjbegyen ülő, vörös kővel díszített karommal.

Aztán matekozni kezdtem – a gyöngyösboltban az alapanyagot körülbelül a feléért megkapom (és ezzel még fölé is becsültem az árat), ráadásul élvezném, ha össze kéne ügyeskednem egy karomgyűrűt, ráadásul, ha magam készítem el, biztos, hogy senki másnak nem lesz pont ugyan ilyen, sőt, valószínűleg nem is törik el olyan hamar, mint az a nemtudommicsoda, amiből általában a karomgyűrűket készítik.

Kicsit változtattam ugyan az elgondoláson, mert a római utunk óta gondolkoztam egy karkötő-gyűrű kombón. Nagyon megtetszett ugyanis a rózsafüzérek dizájnja (verjetek meg, ha még egyszer leírom ezt a szót), de nem akartam igazi rózsafüzért hordani, mivel nem vagyok vallásos (oké, tudom, hogy ez sokaknak nem számít, meg minek akadok fenn ilyenen, ha az Ankh-ot meg annak ellenére hordom, hogy nem vagyok egyiptomi… nem érezném jól magam egy rózsafüzérrel a nyakamban, na), úgyhogy hasonló felépítésű karkötőfélét kezdtem tervezgetni.

(A gyöngyösboltban mindent lehet kapni. Mindent IS.)

A gyöngyösboltban kapni lehet vékony alumíniumlemezből készített, indás, rombusz alakú valamit is, úgy döntöttem, hogy ebből lesz majd a karom rész, csak hengeresre kell hajlítanom, aztán egy gyűrűalaphoz erősítenem dróttal és/vagy ipari ragasztóval. Vettem még gyerekméretű gyűrűalapot, hogy a karom ne csússzon az ujjbegyemnél lejjebb, és alkatrészeket a rózsafüzéres kialakítású karkötőrészhez. Végül, hogy az eredeti ötletnél maradjunk, vettem egy pici piros követ a karom közepére.

Szóval az eredmény, 680 ft anyagköltséggel, és kb egy órányi munkával (meg éppen egy koktélra való megtakarított pénzzel):

goth karomgyűrű

goth karomgyűrű

goth karomgyűrű