Browsed by
Hónap: 2016 június

Könnyű nyári köntös

Könnyű nyári köntös

Ez a ruhadarab valahol félúton van a strandon, fürdőruha fölé hordható köntös és egy átlapolt nyári tunika között, szóval a címválasztásnál erősen bizsergett a beteges kategorizálási kényszerem. Magában is lehet hordani, ha indokolatlanul kacér akarsz lenni, az anyaga ugyanis lehelletvékony, áttetsző muszlin. Strandon a fürdőruha fölé felkapva akkor is víziboszorka lehetsz, amikor mindenki más túlsütött sonkának érzi magát, de kis fekete ruha vagy spagettipántos top fölé tunikaként hordva hétköznapra, utcára is tökéletes. Anyagától függően a leégés ellen is véd.

Nem csak az anyaga miatt írtam, hogy könnyű, hanem az elkészítése miatt is. A szabásminta Elisabetta Drudi Warp & Drape fashion című könyvéből származik (a link a könyv Goodreads-es oldalára vezet; azért nem egy letöltőlinket rakok be, mert úgy vagyok a fájlcseréléssel, mint a cigivel: fúj, fúj, ne csináld, az rossz, értem… van egy cigid?).
A ruhát gyakorlatilag nem kell varrni, csak kiszabni egy összehajtogatott anyagdarabból, és a megfelelő helyeken megcsomózni. A kelme fajtájától függ, hogy szükség van-e szegésre; a muszlinnál elvileg nem feltétlenül, mert nem feslik, de szerintem szebb az esése, ha végig be van szegve.

Első lépés a szabásminta elkészítése. Itt lent látható, hogy nagyjából egy L-alakot kell készíteni, ahol a hossz a ruha hossza, a szélessége az ujj hossza, az oldalt lelógó rész pedig olyan hosszú, amilyen méretű harangujjat akarsz. az ujj oldalának közepén és a hónaljban van egy-egy ékalak, később ezeket csomózzuk majd össze.

nyári ruha instrukciók
Szabásminta

Második lépés a kelme beszerzése. 150 cm széles muszlin anyagból két métert vettem 900 Ft-ért (halálkirály cuccok olcsón beszerzése a szuperképességem, deal with it B| ). Ezt az anyagot a lenti ábra szerinti módon négyrét kell hajtani, ráhelyezni a szabásmintát, és így kivágni. Ha a varrógéped tud szegélyt varrni, vagy van overlock géped, akkor nem szükséges ráhajtást hagyni a kivágásnál.

nyári ruha instrukciók
Kelme

Ha elég bátor vagy, a szabásmintát rajzolhatod rögtön a kelmére is. Itt lent látszik, hogy én így csináltam; és az is látszik, hogy a kis ékalakokat eléggé elrontottam. De ha a rajzoláshoz szabókrétát vagy szappant használsz, ez nem tragédia.

nyári ruha instrukciók
Annie elrontotta a szabásmintát

Ezek után hajtogasd szét az anyagot, aminek ilyen defektes máltai keresztre emlékeztető alakja kell legyen. Az egyik párhuzamos száron vágj egy egyenes vonalat, ez lesz a ruha eleje, és egy kis kört a nyaknak. Ennek kb. 10 cm átmérőjűnek kell lennie, nem baj, ha kisebb a nyakadnál, a kivágás az anyag lógása miatt később deformálódni fog.

nyári ruha instrukciók
Így kéne kinéznie

Így nézett ki az én kelmém a széthajtogatás után:

nyári ruha instrukciók
A muszlin olyan vékony anyag, hogy átlátszik a parketta

A lenti rajz azt mutatja, hogyan kell viselni a darabot. A hónaljnál és az ujj oldalán lévő ékeket össze kell kötni, majd egy övvel, akár a maradék muszlin anyagból szabott övvel meg kell kötni a derékon.

nyári ruha instrukciók
(ez az illusztráció olyan lett, mint egy Ikea-bútor összeállítási utasítása)

Így néz ki a köntös bevetésen:

goth nyári köntös
Fotós: Somelán Dávid Somi

 

goth nyári köntös
Fotós: Somelán Dávid Somi

 

goth nyári köntös
Fotós: Somelán Dávid Somi

 

goth nyári köntös
Fotós: Somelán Dávid Somi

 

(Az instrukciók saját rajzok)

Hogyan éld túl a hőséget?

Hogyan éld túl a hőséget?

Tippek (nem csak) gothoknak.

Amikor eljön a nyár, szinte menetrendszerűen megkapom ugyanazokat a kérdéseket az ismerőseimtől: hogyan maradok egyáltalán életben nyáron fekete ruhákban?

Szóval összeszedtem az öt legegyszerűbb trükköt, amivel a nyár legmelegebb napjait is elviselhetővé lehet tenni.

goth preservative nyár
Tartósító
  1. Naptej. Mindig, mindenhol. Vannak, akiknek különösen érzékeny a bőre, de a normál bőrű emberek is könnyen leégnek, ha nincsenek hozzáedződve a napfényhez. Márpedig én nem vagyok kifejezetten az eljárós típus – sikerült is minap leégnem csak amíg beértem a munkahelyemre! A hasonló incidenseket úgy lehet a legkönnyebben elkerülni, ha mindig, mindenhova használunk naptejet, munkába, boltba, suliba menet is. Ez nem csak a leégéstől véd meg, hanem a lebarnulástól is, ami kifejezetten hasznos, ha a sápadt kinézetre hajtasz.
  2. Maradj árnyékban! Akár egy kalap, akár egy napernyő segítségével, de amennyire csak lehetséges, ne tedd ki magad közvetlen napfénnek! Nem csak azért, hogy elkerüld a leégést, hanem mert vég a napszúrás és a hőguta ellen is. Ráadásul melyikünk ne álmodna egy fancy csipkés napernyőről, vagy egy olyan kalapról, ami Maria Brinknek van? Kalapból viszont mindenképpen könnyű anyagot, festett szalmát, műanyag szálat vagy szövetet válasszunk, semmiképpen se nemezt! (A H&M-ben kapható darabok egy része nemezből van, csak szólok. Szépek, meg minden, de ki az a hülye, aki nyáron nemezkalapot árul?)
  3. Válassz megfelelő ruhákat. Leginkább a ruhák anyaga az, ami segíthet a nyári melegben. A vastagabb, műszálas anyagokkal ellentétben a pamutjersey, a gyolcs vagy a muszlin szinte együtt lélegzik veled, és legyen bármilyen sötét a ruha színe, nem fogsz beleizzadni. Fazonában a bőre szabott darabok a legjobbak, például az Athmosphere muszlin anyagból készült blúzai (amikből bármelyik turkálóban egy tucatot találsz), amik bár viktoriánus szabásúak, tehát magas és zárt a nyakuk, az anyaguk és a bőségük miatt mégsem kellemetlenek. Jó választás lehet még egy gyolcsszoknya, akkor is, ha hosszú, vagy A Kis Fekete Ruha, feltéve hogy vékony anyagból van, és nem testresimuló, hanem enged lélegezni. A fűzőt és hasonló nehéz ruhákat viszont pihentessük őszig. (Ez is saját tapasztalat, az első Országos Gothic Találkozóra fűzőben mentem 2014 augusztusában, utána napokig émelyegtem a hőgutától.)
  4. Hordj kontyot, vagy tűzd fel bárhogy a hajad. Bármilyen meleg nyarat elviselhetőbbé tesz, ha nem melegíti a tarkódat még két kiló haj is. Nem feltétlenül kell leutánozni a viktoriánus kontykölteményeket (nem kell, de lehet), de egy egyszerű csat is sokat tud segíteni. Én személy szerint két frizurával kísérletezek; az egyik egy hamis batnest (tudjátok, az a feltupírozott, nagy goth-haj), ahol is egy csattal támasztott kontyféleség néz ki úgy, mintha az egész tupírozás lenne; a másik pedig ez a kifordított háromágú parkettafonás a Neon Démon című dán művészhorrorból.

    neon demon braid
    Remélem, hamarosan eljutok a filmre.
  5. Mindig legyen nálad egy palack víz. Nem csak a melegben megnövekedett folyadékigény miatt, hanem mert bármi történhet. Megeshet, hogy minden óvintézkedés ellenére mégis kiszáradsz – kéznél lesz a víz. Ha napszúrást kapsz, arra a legjobb elsősegély a vizes borogatás. Legvégső esetben pedig locsolhatsz belőle a hajadra, a lábadra, vagy a kalapod belsejébe.
summer bag
Strandtáska. Mindig indulás ELŐTT nézd meg, nem bújt-e bele a macska a vizespalack mellé. Tapasztalat.

+1, Smink. Inkább ne. Bármennyire vízálló, a melegben elég gyorsan le fogod izzadni, ráadásul nem szeretik egymást a naptejjel. De hidd el, a kalap vagy a napernyő, egy napszemüveggel kombinálva épp elég karaktert ad az arcodnak ahhoz, hogy ne kelljen a smink.

 

Remélem, sikerül túlélnetek a nyarat, és találkozhatunk az Országos Gothic Találkozón! Addig is meséljétek el, nektek mi a tuti tippetek a hőség ellen!

Jó magaviselettel

Jó magaviselettel

Kétszáz évvel ezelőtt, 1816-ban ezen a napon Mary Shelley befejezte a Frankenstein avagy a modern Prométheus című regényt, ahogy ezt büszkén el is mondtam ma a vizsgabizottságnak, amikor az angol romantika irodalmáról kérdeztek. Öt évvel ezelőtt, 2011-ben ezen a napon tettem le a szóbeli érettségit, és minden vágyam volt az ELTE-re menni, hogy irodalmat tanuljak. Jó munkához idő kell, mondja a nagypapám, de öt év alatt végezni egy hároméves képzésen azért kicsit meredek, de jobb később, mint soha. Mindenesetre, italt mindenkinek! Diplomás lettem.

Read More Read More

Isherwood: Isten veled, Berlin!

Isherwood: Isten veled, Berlin!

Amikor elolvastam a Könyves Kihívás 2016 listáját, ez a könyv volt az első, ami beugrott, hogy el kell olvasnom, bár még nem voltam biztos benne, hogy melyik kategóriába lehet beleszuszakolni, hiszen vannak benne háború küszöbén rúdtáncoló nők, menekültek, posztapokaliptika (bár ez elég furán, majd kifejtem), feminizmus, LMBT+k, és láttam filmen és színpadon is, tehát vagy féltucat pontra megfelelne. Végül a Nők helyzete a háborúban kategória mellett döntöttem, bár kis csalással, a főszereplő ugyanis 1933 kora tavaszán elhagyja Berlin városát, tehát az egész hóbelevancból csak a háború marad ki.

Először csaknem hat-hét évvel ezelőtt találkoztam ezzel a könyvvel. Csitri jérce koromban színészkedtem és táncoltam egy alkotókörben, ahol többek között a Chicago-ból és a Kabaréból is adtunk elő ezt-azt (és aki járatos az alapanyagban, annak itt kikerekedik a szeme, meglódul a fantáziája, flittereket, fűzőket, harisnyakötőket vizionál, és nem téved). A darabot láttam a fehérvári Vörösmarty színházban, és úgy gondoltam, hogy könnyebben átélem majd a szerepet, ha elolvasom a Kabaré alapjául szolgáló könyvet – hiba volt. Elfelejtettem, hogy a filmfeldolgozások néha nagyon messze tudnak sodródni az eredeti műtől.

(Magyarul, ha csillogásba és revüdalokba csomagolt történelmi drámára vágysz, maradj a filmnél.)

isten veled berlin sally bowles isherwood
Sally Bowles a filmben. A történet szerint 17 éves.

 

“Fényképezőgép vagyok, nyitott retesszel”

“Úgy érzem magam, mint egy félpár zokni” – írtam az akkori blogomba, amikor először befejeztem ezt a könyvet. És ahogy idősödöm, és egyre többet látok a világból, ez az érzés egyre erősebb.

Az Isten veled, Berlin! egy egészen érdekes könyv, nem is mondanám egészen regénynek. Olyan, mint hideg, fekete-fehér polaroid fényképek sorozata a világválságból egyenesen a háborúba rohanó (mit rohanó, vidáman, énekelve szökdécselő) Berlinről és lakóiról.

(Ha már a fekete-fehér felvételeknél tartunk, mit gondoltok, miért csak fekete-fehér képeket látunk mindig a világháborúról? Pedig akkoriban voltak már színes felvételek. Sőt, a NatGeo pár éve indított egy olyan dokumentumsorozatot, ahol eleve színes vagy digitálisan kiszínezett videofelvételeket mutattak a Második Világháborúról, és a műsor elég gyorsan megbukott. Szerintetek mi lehet ennek az oka?

Elárulom: azzal, hogy csak fekete-fehérben nézzük ezeket a képeket, egy olyan kép alakul ki bennünk, hogy ez Történelem, ez a Múlt, ez régen volt, ehhez semmi közünk. Ezért felkavaróak a színes felvételek, mert szörnyen nyomasztó pusztán sugallni is, hogy az akkori emberek olyanok voltak, mint mi, a világ nem volt kevésbé civilizáltabb – tehát semmi nem óv meg minket attól, hogy ugyan úgy belegaloppozzunk egy háborúba.)

A legzavaróbb a könyvben az, hogy nem mond értékítéletet, nem tanmese, nincs tanulsága vagy mondanivalója. Csak elmeséli, ahogy mindenki úgy tesz, mintha lenne pénze, aztán hízeleg azoknak, akikről azt hiszi, hogy van pénze, miközben nekik sincs. Elmeséli, hogy a tizenkilenc éves Sally Bowles (aki nem prostituált, hanem társalkodónő) és a főszereplő hogyan próbálja meg kitartatni magát egy angol turistával; elmeséli ahogy a nők azért szimulálnak mindenféle betegséget, hogy a szanatóriumba kerülve távol legyenek az erőszakos férjüktől. Elmeséli, ahogy egy ötfős család napról napra hullik szét, amire mindenki máshogy reagál: az apuka alkoholista lesz, az idősebb fivér náci, az ifjabb kommunista, a húguk tízszer annyit nyom, ahány éves, az anyuka pedig szanatóriumba kerül tüdőrákkal. Persze előtte hitelre vesz magának hálóinget, mégis csak szépnek kell lenni.

Mesél egy gazdag, meleg, neurotikus angol úr és egy tenyeres-talpas csóró berlini beteges kapcsolatáról. Mesél egy sebészről, akinek meggyőződése, hogy a torokmandulájukből felismeri a melegeket. Mesél egy fiúról, aki majd egyszer dolgozni kezd és meggazdagszik, majd egyszer holnap.

Ahogy a HTB feleségek összekötik a kellemest a nagyzolással, és angolórákat vesznek, hogy villogjanak vele. Ahogy az üzletlánc tulajdonosa az eggyel azelőtti irodalmi korszak divatja szerinti spleenbe merülve belefásul a pénzébe.

Ahogy az elegáns kertipartin biztosak benne, hogy hamarosan meg fognak halni, mert jönnek a kommunisták, és felforgatják a világot, és egy kicsit megnyugodnak, amikor a választásokat valamelyik másik párt nyeri.

Mesél a kommunistáról, aki pár társával el akart foglalni egy munkaügyi központot, de először a rendőrök verik meg, aztán a nácik verik meg, legvégül pedig a kiábrándult és elkeseredett barátai verik meg.

Mesél a részeg nácikról, akik ökölharcba bonyolódnak két zsidó turistával, hogy megvédjék két “tisztességes árja prostituált” “becsületét”.

És egyszer sem mondja, hogy ez rossz, ez undorító, hogy a szereplők minden tettükkel magukat és egész Berlint rántják egyre mélyebbre, valami olyan bűzös mocsárba, aminél talán a háború is jobb.

 

“fölöslegesen szilárd, esztelenül súlyos és veszélyesen éles”

 Az adja a könyv különlegességét, hogy 1929 és 33 között készült, az utolsó rész befejező sorai 33 kora tavaszán íródtak. Azaz a keletkezés idejében az írónak nem lehetett tudomása arról, pontosan minek is az előérzetét örökíti meg. Egyszerűen elmeséli, hogy élnek a berliniek, és már ez elég ahhoz a szörnyű bizonyossághoz, hogy az egyetlen kiút, ha porig rombolják Berlint, és tiszta lappal kezdik újra. Még jó, hogy töriórán elspoilerezték nekünk a folytatást…
Berlin in 1945
Berlin a háború végén

A legmegrázóbb talán nem is a könyv szereplőinek sorsa, hanem a tudat, hogy ma, Budapesten nagyon gyakran futok bele ugyanazokba a viselkedési mintákba, amiről Isherwood ír.

“A jövő egyáltalán nem aggasztja őt. Mint minden berlini, ő is állandóan szóba hozza a politikai helyzetet, de csak futólag, a tárgyhoz illő mélabúval, ahogy a vallásról szokott beszélni az ember. Mint ami kívül esik a kézzel fogható valóság határán.”

“…jaj, ha sikerülne igazán gazdag szeretőt fognom. Nézzük csak… Beérném évi háromezerrel, lakással, és egy tisztességes kocsival. Most mindenre hajlandó volnék, hogy gazdag legyek. Aki gazdag, az ki tudja várni az igazán jó szerződést; nem kell két kézzel kapni az első vacak ajánlaton… persze szigorúan hű lennék ahhoz, aki kitartana… – Sally nagyon komolyan mondta ezeket, és láthatóan hitt is abban, amit mondott.”

“Én megértem ezeket a fajta fiúkat, minden héten a késem alá kerül egy-kettő orrpolippal, középfülgyulladással, tüszős mandulával. Romlottak, degeneráltak. Ezekkel a fiúkkal semmit nem lehet csinálni… kivétel nélkül beteg a mandulájuk.”

“Látja azt a két épületet? Az egyik a gépgyár, a másik a börtön. A környékbeli fiúknak eddig ez a két választásuk volt… De a gyár most csődbe ment.”

“Freulein Schröder máris alkalmazkodik, ahogy alkalmazkodni fog minden új rendszerhez. Ma reggel hallottam, amint tisztelettudóan beszélgetett a “führerről” a házmesternével. Ha valaki netán eszébe juttatná, hogy a tavaly novemberi választáson a kommunistákra szavazott, valószínűleg hevesen tagadná, a legnagyobb jóhiszeműséggel. Hiszen csak akklimatizálódik, a természet törvényeihez igazodva, mint egy állat, aki télire bundát cserél. Sok ezer ember járja az akklimatizálódásnak ugyanazt az útját, mint Freulein Schröeder. Elvégre bármilyen kormány kerül is hatalomra, nekik ebben a városban kell élniük és halniuk.”

Ez egy nekrológ. Csak még arra nem jöttem rá, kié is pontosan.

Stepfordi életpályamodell

Stepfordi életpályamodell

A Stepfordi feleségeknek hamarabb láttam a film verzióját, mint ahogy olvastam volna, de az annyira megviselt, hogy utána hajnali háromig lelkiztem a párommal, hogy ugye úgy szeret, ahogy vagyok, és nem akarja, hogy bármiben is megváltozzak. Ritkán van rám ilyen hatással bármi, de mióta láttam, nem tudok híreket olvasni. Nem vicc, mióta megnéztem az 1975-ös filmet, nem bírom megnyitni az Indexet anélkül, hogy rám törne egy kisebb paranoia.

Aztán a Könyves Kihívás rávett, hogy olvassam el a Stepfordi Feleségek még nyugtalanítóbb könyv verzióját, Ira Levin tollából.

A legijesztőbb történetek mindig azok, amik nem elégszenek meg azzal, hogy olvasás közben megrémisszenek, hanem lemásznak a könyv lapjairól (vagy a tábla hideg képernyőjéről), és megmutatják, hogy a valóságban sem vagy biztonságban. Ezt elég nehéz elérni egy nagydarab nyálkás szörnnyel (bár Lovecraftnak úgy is sikerült), annál könnyebb azonban egy gazdasági vagy társadalmi problémával (igen, létezik gazdasági horror is, az indokolatlanul népszerű és pofátlanul Amityville koppintás Conjuring például az volt). És ez a probléma nem csak itt lebeg a sarok mögött, de nap mint nap úgy az arcodba mászik, hogy szinte a tarkódon érzed a Stepfordban élő férfiak leheletét.

 

Történet

A történet szerint Joanna a férjével, Walterrel és két gyermekükkel egy tökéletes vidéki kisvárosba, Stepfordba költöznek, mert ez mindenkinek előnyös, nagy ház, tiszta levegő, jó iskola, alacsony helyi adók… (Alacsonyak, igen. Valószínűleg azért, mert a város határában van hatvankét műszaki, vegyi és biokémiai üzem, te meg azt mondod, hogy tiszta a levegő, de ne is törődj vele!) A város tényleg minden szempontból tökéletes, mindenki kedves, minden nőnek tökéletes az alakja, nincsenek konfliktusok, a kertek rendezettek, a házak ragyognak. Csupán két dolog zavarja Joannát: egyrészt, nincs értelmes társasága, akivel beszélgetni lehetne, hiszen minden stepfordi asszony csak a tisztítószerekről és a sminkekről tud beszélni, vagy arról, milyen csodálatos ember a férje; másrészt, a város minden dolgában az úgynevezett Férfiegylet dönt, a nők teljesen ki vannak szorítva a helyi ügyekből, no nem mintha az asszonyok a padlósúrolás, sütés, főzés és sminkelés mellett szeretnének bármilyen helyi üggyel is törődni. Joanna természetesen, emancipált városi nő módjára megpróbál magához hasonló, szabadabb elvű nőket toborozni és létrehozni ha nem is egy női érdekérvényesítő egyletet, de legalább egy könyvklubot, ahol beszélgethetnek, de a helyi nők ehhez is túl elfoglaltak. Hiszen annyi a házimunka.

Csak kettő magához hasonlóan emberi nőt talál, Bobbie-t és Charmaine-t, akik szintén kezdik egyre furcsábbnak találni a várost. Néhány hét elteltével azonban Charmaine személyisége száznyolcvan fokos fordulatot vesz, és az addig teniszező, asztrológia, művészetek és fiatal fiúk iránt érdeklődő nő kötényes házitündér lesz, aki önként feltöreti a teniszpályáját, hogy golfpályát építtessen a férjének – hiszen neki nincs ideje teniszezni, annyi súrolnivaló van. Joanna és Bobbie elkezdenek nyomozni, hogy mi állhat ennek az egésznek a hátterében. Rájönnek, hogy valaha létezett egy Nőszövetség is, aminek a feje történetesen a Férfiszövetség elnökének a felesége volt, de ma már senki nem emlékszik az egészre, vagy nem akar emlékezni. Hogyan is járhatnának mindenféle flancoló ülésekre, amikor annyi házimunka van? A két nő a legvalószínűbbnek azt tartja, hogy a várost övező üzemek szennyezik valami olyan pszichoaktív anyaggal az ivóvizet, ami megváltoztatja az emberek viselkedését – vagy éppen a férfiak keverik teljesen szándékosan a vízbe, hiszen bármi is ez, a férfiakra, úgy tűnik, nem hat.

Aztán egy, a férjével töltött “második nászút” után Bobbie teljesen megváltozva tér haza, a házimunkán és a férje boldoggá tételén kívül nem érdekli semmi, hogy is foglalkozhatna ilyen buta egyletesdivel és nyomozósdival, amikor annyi mosnivaló van?

Joannára pedig rátör az a nyomasztó paranoia, hogy hamarosan ő következik, ő is meg fog változni, többé nem érdekli már a hobbija, a barátai, csak a legújabb padlófény és az Avon katalógus. És mindenki benne van, mindenki ellene van, összeesküdtek ellene, az összes férfi, mindenki azon ármánykodik, hogy őt egy tökéletes testű háztartási géppé változtassa…

stepfordi feleségek
Született (?) feleségek

Nem tudom, ellőhetem-e nektek a történet végi nagy csavart. Nekem ez világ életemben olyan nyílt titok volt, mint az, hogy ki Luke és Leia apja; hiszen anyukám is stepfordiaknak csúfolta azokat az anyukákat, akik alsóban el tudták kísérni az osztályt kirándulásra vagy az úszásoktatásra munkaidőben, minden úszásóra után hatalmas szárítóval szárogatták a lányaik haját, korcsolyaórára autóval hozták-vitték a gyerekeiknek a korcsolyát, és minden áldott nap frissen főzött ebédet hoztak be a suliba a kölykeiknek, hogy ne kelljen a menzakaját enniük, és emellett mindig tökéletes hajuk, manikűrjük, pedikűrjük, frissen vaxolt kocsijuk és makulátlan ruháik voltak. Nyolcadikban már mi is a barátnőimmel stepfordiaknak hívtuk a mindig tökéletesen sminkelt és tökéletesen közepes jegyeket szerző, tökéletesen átlagos osztálytársaimat (manapság pedig stepfordi bloggereknek hívod a beautybloggereket, ez aztán a személyiségfejlődés, ecsém). Mindenesetre, ha valaki nem látta/olvasta volna, az tegye megy gyorsan, de addig is, igyekszem nem spoilerezni.

 

Disneyworld

A történet egyik legérdekesebb motívuma, hogy a Férfiegylet elnöke, Coba valaha a Disneylandben dolgozott, ezért a társaságban a beceneve is az, hogy Diz. Levin tömör és lényegre törő stílusához méltóan ez összesen kétszer említődik a történet során, sőt, a férfit is csak egyetlen egyszer látjuk, de ez bőven elég ahhoz, hogy dekódoljuk a motívumot.

Nem is tudom, itt egy vállalatbirodalom, ami évtizedek óta teljesíthetetlen testképet, elhibázott párkapcsolati mintákat és vállalhatatlanul szexista üzenetet közvetít a kislányaink felé.

sexist disney meme
Ha lát egy elhagyott házat, kitakarítja.
sexist disney meme
A konyha arra van.
sexist disney meme
A halott lányok nem tiltakoznak.

Mire gondolhatott a költő?

Amúgy karácsonykor beszippantott a Youtube, és órákon át Disney dalokat bámultam, amikor is a Pán Péter egyik jelenete jött, ahol míg az indiánok buliznak, Pán Péter pedig smárol az indián hercegnővel, Wendy-t elküldik fát hordani, mert asszony nem táncol, asszony hordja fát a tűzre… Erre valaki komolyan azt gondolta, hogy teljesen rendben van, mehet nyugodtan egy gyerekmesébe?!

Ennek a motívumnak az ellenpontja Ruthanne, egy néger nő (v.ö. 1995-ig kellett várni az első színes bőrű Disney-hercegnőre, Pocahontas képében, és egészen 2009-ig, a Hercegnő és a békáig az első feketére), aki gyerekkönyveket ír egy Penny nevű kislányról (v.ö. Minnie), aki maga keveredik kalandokba, és saját maga mászik ki belőlük, nem kell hozzá fiúk segítsége (v.ö. BÁRMELYIK DISNEY-MESE VALAHA).

Csak ugye Ruthanne is Stepfordba költözött a férjével, tehát jó esély van rá, hogy a gyerekkönyvnek nem lesz folytatása.

A Disney megint ellehetetlenítette egy konkurenciáját!

 

Szatíra vs Horror

A regényt feminista szatíraként is szokták emlegetni, és itt jöttem rá, milyen képlékeny és esetleges dolog a műfaji megjelölés. Én világ életemben horrorként tekintettem erre a történetre, de az utószóban a horroríró Peter Straub a szatirikus humorát dicséri… ami fölött én sajnálatos módon elsiklottam, miközben a masszív egzisztenciális válságban vergődtem a nőiesség jelentésén merengve. Ezt a regényt csak férfiak képesek szatírának tartani. A nőknek ez horror.

Azért ha megpróbálsz elvonatkoztatni a személyes szorongásaidtól, elég vicces lesz az egész: sikeres, többgyerekes, felnőtt férfiak, akik egy tinédzser szexuális fantáziáit próbálják kiélni A Tökéletes Nőről, aki egy szexuális segédeszköz és az anyjuk egyszerre, de ennél semmiképpen nem több.

De nem, bazmeg, nem tudok elvonatkoztatni attól, hogy sikeres, többgyerekes, elvileg normális, felnőtt férfiak gondolatvilágába belefér, hogy (nem is annyira-)bio robotokat csináljanak a nőkből. És nem csak hogy a város egyik lakosa sem tiltakozik ez ellen, de még csak hezitálni sem látjuk egyiket sem.

Az 1975-ös filmverzióban Walter azért elmorzsol néhány könnyet.

De a könyvben nem. A 2004-es verzió pedig abszolút paródiát csinál a történetből, semmibe véve a feminista üzenetet.


Tulajdonképpen a szatíra és a horror ugyan azon az elven alapul. A történet magja egy olyan érzés vagy sejtés, ami szorongásra késztet, de nem elég tiszták a körvonalai, nem elég megfogható ahhoz, hogy le tudjuk győzni, vagy egyáltalán felfogjuk, mivel állunk szemben. Ezek a műfajok fogják ezt az érzést (például a gyanút, hogy talán nem a házasság és az anyaság az, ahol a legjobban kiteljesedik a nő), formát, kiterjedést adnak neki (esetünkben azt, hogy a férfiak jobban örülnének egy háztartási robotnak, mint egy hús-vér nőnek), aránytalanul felnagyítják, aztán vagy nevetségessé teszik, vagy félelmetessé – de még félelmetesként is megfoghatóbb, tehát legyőzhetőbb, mint egy ködös sejtés.

 

Stepfordi beautybloggerek

Annak idején, amikor a Rosemary filmváltozatáról értekeztem, azt találtam írni, hogy manapság nehéz elképzelni, milyen lehetett, hogy a nőket nem engedik érvényesülni, csak annyit várnak el tőlük, hogy szüljenek, takarítsanak, és hozzák be a sört… ó, én naiv.

hvg stepfordi
Álmaid asszonya

Azonnal ez a 2011-es címlap ugrott be a könyvet olvasva, de a HVG múlt heti (2016/1) számában is írnak a nemek közötti egyenlőtlenségekről. Csak az összehasonlítás kedvéért, a Stepfordi feleségek 1972-ben, 44 évvel ezelőtt íródott!

Mondd még egyszer, hogy szatíra, te faszfej, bazmeg, mondd még egyszer, ha mered!

 

“Úgy festett, mint egy reklámfilm főszereplője. Ezek mindnyájan azok, minden stepfordi asszony az; főszerepet játszanak valami reklámműsorban, meg vannak elégedve a rúzsokkal, mosóporokkal, padlófénnyel és a mosogatószerekkel, samponokkal, dezodorokkal.”

(Szóval az én kérdésem: a beautybloggerek vajon Stepfordból származnak?)

Iszony 1965

Iszony 1965

Picit (nagyon) odavagyok az államvizsga miatt, de kis enyhülés, hogy az egyik tételünk nem más, mint Németh László Iszony című regénye, amiből az egyik valaha volt legütősebb magyar horrorfilm készült.

Magyar horrorfilm? Olyan létezik egyáltalán?!

[pullquote]Magyar horrorfilm? Olyan létezik egyáltalán?![/pullquote]Ez attól függ, mit tartasz horrornak vagy thrillernek. Az Iszony például elvileg (értsd, a hivatalos irodalomelmélet szerint) dráma, de a film zenéje és a képi világa miatt szerintem több annál. Bár nem csavarodik ki a valóság annyira, mint az egyébként (gyanús mértékig) hasonló Roman Polanski-féle Iszonyatban, mégis maga a dráma a főszereplő fejében játszódik, nem a valóságban. Egy nagyon okos, nagyon mély és nagyon magyar gondolatmenetről van szó, amiben az életről, a halálról, az identitásról és annak elvesztéséről, a szabadságról, a nőiességről, és az elméről mesélnek nekünk olyan elképesztően feszült és nyomasztó stílusban, hogy talán nem lövök nagyon mellé, ha azt mondom, egy egy pszichothriller.

iszony puszta
A puszta

Megint találtál egy feminista thrillert? A Rosemary és Stepfordi feleségek után ez már a harmadik.

És még lesz is pár. Mert a női létben bőven van nyomasztó momentum.

 

Történet (spoileres)

iszony nelli
Nelli

A főszereplő a magának való Nelli, aki egy tanyán, jobban mondva pusztán él a szüleivel. Egy végzetes szilveszteri mulatságon megismerkedik Takaró Sanyival, a falu leggazdagabb gazdájának harsány fiával, aki nem rossz szándékú, de Nelli nem szereti. Amikor azonban édesapja meghal, idős édesanyja és a falusiak unszolására hozzámegy a férfihoz, végül is mégiscsak ő minden más lány szíve vágya, és ő a legjobb parti a környéken. Annak ellenére, hogy Nelli legszívesebben egész életét a pusztán élné le, Sanyihoz költözik, majd amikor a férfi édesapja meghal, akkor a szüleik házába az anyósával.

Közben pedig mintha a lány lelke a tanyán maradt volna, mintha a puszta ott lenne a fejében, és ő ott éldegélne a kőarca mögött, nem pedig a falu pezsgő társasági életében.

Nellit, és vele együtt a nézőket is szépen lassan felőrli, hogy nem tud beilleszkedni, nem tud “elegyedni a világgal”, nem tud úgy élni, ahogy körülötte mindenki várja tőle. A férje eleinte próbál segíteni neki, aztán egyre tolakodóbb, egyre manipulatívabb, aztán egyre erőszakosabb lesz, ahogy Nelli nem válik a közösség tagjává.

Végül a lány egy dulakodás közben véletlenül (?) megöli a férjét, de a kiérkező háziorvos, mivel szerelmes a nőbe, megállapítja, hogy a halál oka tüdőgyulladás volt. Nelli, miután az orvos közeledését is visszautasította, visszamegy a pusztára, és élete végéig jómódban, békében és EGYEDÜL él az örökségből. (A könyvben édesanyjával és a nagynénjeivel él a tanyán, és önkéntes ápoló lesz a közeli kórházban; külön hangsúlyt kap, hogy csak akkor megy be ápolni a betegeket és időseket, amikor akar, nem kényszerből.)

Egyébként fent van Youtube-on, nézzétek meg.

A nő

Kezdjük azzal, hogy a probléma gyökere az, hogy felmerül egyáltalán, hogy feladatokat, elvárásokat, célokat és életminőséget tekintve van különbség. Hogy a “nő” fogalmát leválasztották az “emberéről”.

A film központi kérdése az, hogy mi az a pont, amin túl már nem lehet elviselni a kiszolgáltatottságot – miközben nem egyvalakinek van kiszolgáltatva, hanem az egész társadalomnak. Nellinek férjhez kell mennie, nem csak azért, hogy legyen miből élniük, hanem mert úgy illik. Be kell költöznie a faluba, ahol mindenki idegen neki, mert így helyes. Le kell feküdnie a férjével, mert ez a dolga.

iszony nelli fényben
“Nem lett volna erőszak, ha nem tiltakozol”

[pullquote]Nem lett volna erőszak, ha nem tiltakozol.[/pullquote]Akkor esett le az állam, és jöttem rá végleg, milyen durva film is ez, amikor a következő esett ki a férje száján a kapanyéllel együtt:

“Nem lett volna erőszak, ha nem tiltakozol.”

Egész egyszerűen klausztrofób érzés nézni, és ezt a hangulatot csak tetézi a film képi világa. Még a fekete-fehér filmekhez képest is sivár, elképesztően kontrasztos és végtelenül sötét. Annak a jelenetnek a kivételével, amikor a havas pusztán sétálnak, végig az volt az érzésem, hogy a film agyonnyom a ferdén felvett jeleneteivel és azzal, hogy a képernyő fele szinte mindig fekete.

iszony özvegy
Sötét képi világ

Ezért gondolom, hogy ez több, mint egy egyszerű dráma; egy dráma nem játszik így a néző idegeivel.

(Megjegyzem, a regénynek is az volt a fő célja, hogy érzéseket keltsen az emberekben, a szerző elmondása szerint eköré építette fel az egész cselekményt.)

iszony anyós jumpscare
Van egy jelenet, ahol a koromsötét verandán hirtelen megjelenik a mindig özvegyi feketébe öltözött anyós, mint a falu társadalmának és az elvárások jelképe – ennél hatásosabb jumpscare-t magyar filmben még nem láttam.

Az egyenlőség jegyében azért meg kell említenünk, hogy a Kállai Ferenc alakította Sanyi egyáltalán nem rosszindulatú, sőt. A történet elején tényleg szereti a főhőst, és a kedvéért valóban megváltozik, sokat szelídül, valahol azonban nála is elérkezik az a pont, ahonnan csak erővel és manipulációval tud Nelli felé fordulni. Ennek az az oka, hogy Nelli ellenséges vele szemben. És ezt ne vegyétek áldozathibáztatásnak, főleg azért ne, mert a könyv szerint Nelli mindvégig tudatában van ennek, ahogy megfogalmazza: “visz a fúriám”. Vagyis nem szánt szándékkal bántja a férjét, inkább a tehetetlenség, és az éveken át elnyomott viszolygás tör így utat magánat. Ugyanakkor a férje sem szándékosan bántja őt, hanem pavlovi reflexként égett bele, hogy mindegy, hogy üt vagy simogat, akkor is megmarják a kezét.

 

Az introvertált

[pullquote]”Én beszélni is úgy szeretek a legjobban, hogy megyek és hallgatok”[/pullquote]Nelli igényei nem teljesíthetetlenek, sőt, talán ismerősek is: szeretné, ha nem kéne olyanokkal smúzolnia, akiket nem kedvel; nem kívánja a testi kontaktust, megerőltető számára emberek közé menni, sokkal szívesebben lenne egyedül… ismerős?

Nelli egy egyszerű tumblrszökevény introvertált. Ez az összes bűne.

introverts
Kérjük, ne kopogjon az üvegen, mert ezzel zavarja az introvertáltat. Köszönjük!

További magyarázat helyett inkább mutatok pár idézetet, amikkel abszolút tudok azonosulni.

 

“Az ilyen embert nem szabadna arra kényszeríteni, amitől riadozik”

“Aki az életből kiért, annak hatalma van az életen”

“Én beszélni is úgy szeretek a legjobban, hogy megyek és hallgatok”

“Az emberekben van egy mérték, nem is mérték, inkább valami langy, sok testből összefült meleg, amelyik azt mondja: mi, emberek, ilyenek vagyunk. Én nem voltam ilyen. A lelkem nem tudott elegyedni a világgal.”

 

És megint, mint oly sokszor, oda lyukadtunk ki, hogy a társadalom a hibás.

Miközben társadalom, mint olyan, nem létezik! Emberek léteznek, akik néha a saját maguk számára is logikátlanul működnek.

Nézzétek meg.

{Vigyázz! Kész! Posztolj!} – Kötelező olvasmány: Carrie

{Vigyázz! Kész! Posztolj!} – Kötelező olvasmány: Carrie

Ezzel a bejegyzéssel régóta tartoztam magamnak; Stephen King: Carrie.

carrie selfie ladies of rap
Credit: Ladies of Rap – Horror freaks; Youtube. Igen, szelfizik, és a telekinetikus képességeivel tartja a kamerát. PROBLEM?! (kattintással a teljes videó megtekinthető)

(A VKP (Vigyázz!Kész!Posztolj!) a Pillecukor blog kihívása, amelynek keretében a bloggerek egy időben ugyanarról a témáról fogalmazzák meg véleményüket, ebben az esetben a kötelező olvasmányról, vagy a témáról általában, vagy arról, mit kéne szerintünk mindenkinek elolvasnia. A többi blogger posztjai alul lesznek linkelve, ha a HTML istenei is úgy akarják.)

Ha most nekem kell részleteznem a cselekményt, akkor rossz blogon vagy, menj haza (vagy pótold be gyorsan). De azok kedvéért, akik régen olvasták, címszavakban: telekinetikus képességekkel rendelkező, kirekesztett lány; vallási fanatikus anya; iskolai erőszak; szalagavató; disznóvér; elszabadul a pokol; mindenki meghal. King első regénye volt, amit a felesége, Tabitha halászott ki a szemétkosárból, mert a szerző annyira nem volt elégedett vele, hogy el akarta égetni. Való igaz, hogy itt még nem forrt ki King stílusa, sokkal nyersebb, mint a későbbi darabjai, de nem gondolom, hogy ez gond lenne. Sőt, valószínűleg a kegyetlen nyersség volt az, ami azonnal a a horror klasszikusai közé repítette. Két vállalható filmfeldolgozása készült (az egyik ’76-ban Sissy Spacekkel és John Travoltával (!), a másik 2013-ban kedvenc színésznőm, Cloë Grace Moretz főszereplésével), és számtalan vállalhatatlan, többek között egy musical is. A többé-kevésbé a Carrie által ihletett sztorikat, mint a Marvel Dark Phoenix történetszála, az Erő krónikája vagy az Elfen Lied, már ne is említsük (mondjuk a The Simpsons tartozik még egy homage-zsal, ahol Todd Flanders lenne Carrie).

 

Carrie és én

Emlékszem, először a tizennegyedik születésnapon másnapján olvastam a regényt. Kiskoromtól King rajongó voltam (ez meg is látszik rajtam), és minden regényét elolvastam, amit meg tudtam szerezni, de a Carrie se nekünk, se az ismerőseimnek nem volt meg. A felnőtt könyvtárba pedig 14 éves kor alatt nem engedtek beiratkozni. Olvasás közben minden egyes jelenetnél úgy éreztem, hogy én ezt a történetet ismerem, tudom, mi fog történni, mert ez már megtörtént… és visszatekintve a nyilvánvaló magyarázat erre az, hogy mivel nyolcéves korom óta éjjelente lesurrantam a nappaliba, hogy nézhessem a horror-showt a Viasat3-on, itt láthattam a filmváltozatot. Akkor azonban meg voltam győződve róla, hogy azért ismerős a történet, mert rólam szól, és mert valami különös kozmikus egység folytán ez a történet minden olyan ember elméjébe csodás módon bevésődik, akit bántanak az iskolában.

Carrie White diy cosplay
Carrie cosplayem 2014-ből

Igen, szóval hogy velem ilyesmi történt, az senkinek nem lehet meglepetés, aki látott már élőben, például a MBBK-talin, vagy olvasta az erről készült beszámolómat; pont úgy szocializálódok, mint egy kutya, amit túl sokat vertek. Azt szokták mondani, hogy az ilyesmit nem lehet elfelejteni – szerintem épp ellenkezőleg, az elmém olyan lendülettel igyekezett megszabadulni a rossz emlékektől, hogy hat és tizenhét éves korom közöttről semmi emlékem nincs az iskolából. Se az osztálytársaim arca vagy neve, se a termünk, se a tanárok, semmi (egyedül Laura nevű osztálytársamra emlékszem, de vele azóta is folyamatosan tartom a kapcsolatot, tehát neki nem votl alkalma elhomályosodni). Csak annyira emlékszem, hogy rossz volt, hogy a könyvtárban el lehetett bújni, és megmaradtak a kórházi zárójelentések azokról az esetekről, amikor “ideges gyomorpanaszokkal”, vagyis idegi eredetű étkezési és emésztési zavarokkal, hányással, nem-evéssel, hánytatással kerültem kórházba (note: nem tinihisztikre kell gondolni, a zárójelentések hat és tíz éves korom között keletkeztek). A gimnázium kicsit tisztább, ott sem voltam különösen népszerű vagy akár megtűrt, de addigra kialakult bennem, hogyan tudom kezelni a dolgokat. Meggyőztem magam, hogy a kiközösítés különlegessé és erőssé tesz, tehát nem csak egyszerűen el kell viselnem, hanem büszkének kell lennem rá (ez persze elég beteges gondolat, de még mindig jobb, mint nekikeseredni). Ráadásul szerencsém volt, mivel pont a Facebook szélesebb elterjedésének évében végeztem; az első olyan eset, ahol valakiről bántó képeket terjesztettek a neten, 2012-ben, egy évvel a ballagásom után robbant ki a régi gimimben. De nincsenek illúzióim: az, hogy belőlem sem Napiszar, sem Index címlap nem lett, nem magamnak vagy az iskolatársaim jóindulatának köszönhetem, csakis annak, hogy nem rossz időben voltam iskolás (és később a Pesten Hallottam természetfotósai részben bepótolták nekem ezt az élményt).

Ilyen élethelyzetben talált meg a könyv, a rám gyakorolt hatását a képzelőerőtökre bízom. De azért megemlítendő, hogy ennek a blognak az egyik legelső posztsorozata is Carrie könyv szerinti báli ruhájának az elkészítése, és az ezekről készült konceptfotók volt (a SEO optimailzátor jelenleg is sikoltozik, hogy túl sokszor használtam a “carrie” kulcsszót az oldalon); és az első és (remélhetőleg) egyetlen történetes blogomon is nagy részben Carrie történetét dolgozom fel, vagy át, vagyishát össze a sajátommal.

 

Tanulság

Akkor lássuk tételesen, egy irodalom-junkie szemszögéből, miért tenném kötelezővé ezt a regényt (listázás úgyis régen volt):

  • Mindkét oldalt megszólaltatja. Nemcsak az elkövetők és a tétlenül szemlélők láthatnak be általa a kirekesztettek elméjébe, de én is elkezdtem megérteni, hogy miért történik ez velem, milyennek látszódhat kívülről ez az egész, minek látnak engem, mi járhat az ő fejükben, mennyit fognak fel a tanárok a dologból. A problémák megoldásánál mindig a felismerés az első lépés, és felismerni például azt, hogy a hiába harminc osztálytárs röhög rajtam, csak egy, maximum kettő gyűlöl igazán, és hiszi azt, hogy megérdemlem, amit kapok – a többi szimplán gyenge nem velük tartani, elég durva mellbevágás tud lenni, de határozottan előrelépés.
  • Viselkedési mintát mutat a konfliktus összes résztvevőjének. A filmfeldolgozásokban méltatlanul elhanyagolják ezt a szálat, de a lánybanda tagjainak belső viszályai, a fiúk viselkedése és hozzáállása a problémához mind-mind tanulságos. A tornatanárnő az egyik legjobb példa, de Sue Snell pálfordulása vagy Tommy mind-mind megemlítendő (kivéve, ha osztjuk azt az elméletet, hogy Carrie-nek nem csak telekinetikus ereje van, hanem más elméjének a befolyásolására is képes, mint a Tűzgyújtó c. King-regényben Andy, de ezt most hagyjuk). 
  • Segít kiélni az elfojtott indulatokat. Egyszer már említettem, hogy az emberek, különösen a gyerekek szeretik az elnyomott indulataikat meséken, történeteken keresztül kiélni (például az ödipális konfiltust a Piroska és a Farkas meséjében). A tinédzserkor, a kapunyitási pánik, a felnőtté válás egyik legnagyobb rádöbbenése az, hogy anyának nincs mindig igaza, meg kell tanulni ellentmondani neki és képviselni a saját véleményedet; különösen, ha belegondoltok, hány gyereknek vannak problémás szülei, még ha nem is a regény szerinti vallási fanatikus, “csak” alkoholista vagy bántalmazó szülőkről van szó. És ahogy a Piroskától sem akarja senki feldarabolni se a nagymamát, se a család kutyáját, a Carrie sem fogja arra késztetni az embereket, hogy megfojtsák a saját anyjukat – ellenben segítenek kiélni a konfliktus szülte feszültséget, hogy azután a valóságba visszatérve meg lehessen próbálni higgadtan rendezni a nézeteltéréseket.
  • Segít kiélni az elfojtott indulatokat 2.0. Ugyanis, nyilvánvalóan, elég sok indulat felhalmozódik az emberben azok ellen, akik évekig gyötrik. És bár soha nem lennék képes fizikailag bántani senkit, azért jól esik olvasni, ahogy mások ezt teszik, és adott esetben saját osztálytársakat képzelni a helyükre. De mégegyszer: ahogy a lövöldözős játékok, úgy ez sem vezet aggresszivitáshoz, ellenkezőleg, éppen hogy segít levezetni a felgyülemlett feszültséget, hogy aztán higgadtan tudjon az ember foglalkozni a problémával.
  • A hatalom felelősség. A legtöbb elemzés Carrie telekinetikus erejét a szexualitás, vagy egyenesen a homoszexualitás metaforájának tartják, amiben látom is a logikát, de szerintem inkább a hatalmat jelképezi, ami a felnőtt léttel jár. Azt, hogy mi fog történni, ha a kirekesztett egyszer hatalmat kap a kezébe. (És most nem technikai hatalomra, például fegyverekre gondolok, de persze ebbe az irányba is lehetne tovább gondolkodni. Tudtátok például, hogy egy magyar egyetemen, konkrétan az alma materemben, az  ELTE-n volt egyszer lövöldözés? Szóval ez se csak a jenkik problémája.) Például mi van, ha egyszer annak a munkatársa, vagy éppen a főnöke leszel, aki annak idején bántott? Vagy ha a gyermekének a tanára/edzője/orvosa? Vagy ha HR-esként meglátod a nevét a dolgozók névsorában – leépítésnél ő lenne az első, akinek aláhúznád a nevét, hogy ki kell rúgni, vagy objektív tudnál maradni? Egy börtönőr ismerősöm a rács rosszabbik oldalán látta meg a volt osztálytársát. Mit tennél a helyében?
    Carrie élt, és visszaélt a hatalmával, és bele is pusztult – jelképezve ezzel, hogy mit NEM célszerű tenni, ha egyszer hatalmat kapsz mások fölött.
never make fun of the geeks one day they will be your boss
Soha ne nevesd ki a strébereket – egy nap ők lehetnek a főnökeid.

Amíg naponta jönnek ki ilyenilyen, ilyen, ilyen és ilyen hírek (a cikk elkészülte és közzététele közötti időben CSAK A MAI hírek közül még kettővel bővítettem a sort); amíg a döntéshozók nem képesek még csak elismerni sem a probléma tényét, nem hogy kezelni; amíg a tanárok és a szülők egyöntetűen gyerekes virtuskodásnak tartják azt, hogy egyesek szervezetten, aljas indokból, módszeresen tönkreteszik egy másik ember pszichéjét; amíg a TEK képes bilincsben elvinni azt, aki vissza mer szólni a fenyegetésre (true story, egy nagyon kedves barátomat bilincsben vitték igazságügyi elmeorvoshoz, mert több évnyi néma tűrés után az egyik megszólalása megrémítette a zaklatóját), addig a Carrie-t olvasni kell. És terjeszteni kell. Be kell emelni a tananyagba az Iskola a határon mellé, hogy ne csak a fiúk előtt álljon példa. Meg kell mutatni mindenkinek, gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt, milyen ez belülről. Mert az utóbbi időben nagyon úgy tűnik, hogy a gyerekeket a törvény sem tekinti embernek; míg egy öregnénit simán lecsuknak, ha leköp egy politikust, a gyerekek ellen eljárást sem indítanak, ha lelökik egy iskolatársukat a harmadikról, hiszen csak tréfa volt.

Hahaha.

 

A történet vége

A próza Arisztotelész által lefektetett szabályai szerint most, a poszt végén a feloldásnak kéne következnie, a katarzisnak, egy szívfacsaró vallomásnak arról, hogyan békültem ki a régi osztálytársaimmal, hogyan gyógyultam meg, hogyan léptem túl a sérelmeimen, hogyan lettem egészséges felnőtt nő.

annie aiko rose viola versus önarckép
Önarckép; saját festmény 2013-ból

A helyzet az, hogy sehogy. Huszonhárom éves vagyok, és a mai napig összeszorul a torkom, ha a munkatársaim nevetni kezdenek valamin, mert biztos vagyok benne, hogy rajtam nevetnek. A mai napig védekező módba váltok, ha valaki a nevemen szólít, a mai napig rosszul vagyok, ha elmegyek a régi iskolám mellett. A mai napig félek a gyerekektől, részben ezért is tettem le arról, hogy tanár legyek.

Az elmém megtanulta, hogy busszal vagy autóval megyek iskolába, vagyis ha buszra vagy autóba szállok, produkálni kezdi a pszichoszomatikus tüneteket. Akkor is, ha én ülök a vezetőülésben. Tudjátok, mit jelent ez? Esélyem sincs valaha is megszerezni a jogsit, ha két perc rutinvezetés után meg kell állni hányni.

Huszonhárom éves vagyok, és a mai napig találkozok olyan viselkedéssel, egyetemen, munkahelyen és a blogszférában egyaránt, amitől a ‘belső gyermek’ bebújna egy sarokba sírni (vagy ki se jönne onnan). (SURPRISE! a bullying nem kizárólag iskolán belül, és nem kizárólag fiatalok között történhet) Talán nem is teljesen tudatos, mégis óramű pontossággal összehangolt támadások, megszégyenítések; egy munkatársamat azért cikizik, mert asztmás; egy másikat azért, mert valaki megítélése szerint túl zsíros kajákat eszik; az egyetemen gyakorlatilag a jegyeid is attól függenek, mennyire vagy jóban a HÖK-ösökkel; a blogszférát pedig nem is részletezném (de komolyan, azért piszkálni valakit, mert “”””kövér””””? Óvoda óta nem menő a súlyával piszkálni a másikat. Vagy úgy általában piszkálni a másikat). A “nyáron nem hordhatsz feketét” problémakör fölött pedig átsiklanék, annál már azért vastagabb a bőröm, hogy a külsőm kritizálásával meg lehessen sérteni (vagy legalábbis ezt fogom mondani, ha valaki kérdezi).

Évekig jártam színjátszó képzésre, így most többé-kevésbé funkcionáló, normális felnőtt nőnek tudom tetteni magam, és a mindennapi életben nagyjából boldogulok is. El tudok menni boltba, dolgozni, moziba, és nem sok mindent lehet észrevenni rajtam azon kívül, hogy nem szeretek szocializálódni, de ezt a legtöbben letudják annyival hogy biztos introvertált vagyok. De akárhogy reménykedek, hogy a probléma majd megoldja magát, az elfojtásoknak nem az a szokása, hogy csendben megüljenek a koponya mélyén, és túl sokáig hagyják magukat figyelmen kívül hagyni.

Skorpiók vannak a fejemben, és egyszer ki fognak jönni onnan.

 

VKP új hivatalos kép
{Vigyázz! Kész! Posztolj!}

A poszt a Pillecukor blog {Vigyázz! Kész! Posztolj!} nevű kezdeményezésének keretin belül készült; a többi résztvevő blog posztját a linkeken találjátok:

Arra szeretnék kérni mindenkit, hogy erre a posztra ne nagyon írjon kommentet. Minden elképzelhető reakciót, az együttérzéstől kezdve a sajnálkozáson és a szociológiai elemzésen át a hibáztatásig már mindet hallottam, és nem szeretném még egyszer hallani. Ha nagyon úgy érzed, hogy valamit reagálnod kell, írj egy szivecskét, vagy valami. Ha pedig hasonló cipőben jársz, akkor ne legyél olyan hülye, mint én, és azonnal kérj segítséget, fordulj mihamarabb szakemberhez, mert ezek a sebek nem gyógyulnak maguktól. Én is ezt fogom tenni.

Lelkisegély depresszió ellen

Lista telefonos lelkisegély szolgálatokról

Psyche chates és fórumos lelkisegély

Kék vonal gyermekkrízis alapítvány

Magyar Gothic Club gothtárs segítői

A móri Ezerjó és a bűnös grófnő

A móri Ezerjó és a bűnös grófnő

Különös helyekről és hátborzongató legendákról szóló rovatunk nem szakadt meg, csak nyári álmot aludt… aha, február óta? De a blog indításakor az volt az egyik alapelvem, hogy “a sötétség nem a szomszédban lakik – hanem itt”, és mondjuk, hogy lokálpatrióta küldetésnek fogtam fel, hogy megtaláljam a sötét helyeket a lakhelyem körül, szóval semmi pánik, a rovat már csak elvből is folytatódni fog. A másik alapelvem pedig az volt, hogy soha SOHA nem kérek bocsánatot, ha egy ideig nem írtam semmit. Inkább kelljen fél évet várni egy posztra, de arra készüljek fel rendesen, rakjam össze rendesen, járjam körül, fogalmazzam meg. Hát ez a poszt legalább fél éve készül, ha nem régebb óta, hiszen most egy olyan helyről fogok mesélni, ahol a gyerekkorom jelentős részét töltöttem – Mórról. Ez a város ugyanis nem csak az Ezerjó nevű borról híres.

Itt született az édesapám, és az apai nagyanyám és jó néhány barátom a mai napig itt él. Nekik kell köszönetet mondanom ezekért a legendákért, külön név szerint Végh Eszternek, a nagymamámnak; Láng Gábornak, apukámnak; Csavajda Dóra barátnőmnek, a Móri Borvidék grafikusának; valamint a Móri Borvidék civil szervezetnek.

 

Mágikus Ezerjó

Kezdjük valami könnyeddel. Mór egy híres borvidék, a legenda szerint az első szőlőtőkét a tokaji szerzetesektől kaptuk ajándékba (kaptUK, mert a mi szőlőskertünk is a vidék déli részén terül el), de az itt termett borok íze a talaj összetétele miatt egészen egyedi. Én ezt úgy szoktam megfogalmazni, hogy a borunk nem rossz, csak félreértett, anyukám szerint viszont annyira savanyú, hogy a kovászos uborka is sikítva ugrik ki belőle. A hozzáértők szerint “férfias jellegű”, és való igaz, nem arról a csajos-cukros-szürcsölgetős borról van szó – viszont ugyan ez az oka, hogy elvileg nem okoz másnaposságot (Nem? Nem a faszt nem. Voltál te már a szüreti mulatságon? Gyere el, október eleje.)

A vidék leghíresebb bora a Móri Ezerjó, ami az ezernyolcszázas évek filoxéra-járványa után terjedt el igazán (a filoxéra egy undok rovar, ami beleköltözik a szőlőtőkébe, és tönkreteszi – igazi horror). A közhiedelem szerint a nászéjszakán való fogyasztása fiú gyermekáldást hoz a fiatal párra (hát, apumék biztos nem ezt itták az esküvőn, ha én lettem belőle :D). A móri borok továbbá tradicionális fröccsborok, Mária Terézia udvarában is a Móri Ezerjó volt az udvari fröccsbor, továbbá hogy egy kicsit közelebbi példát említsek, Tibi Atya deák téri Fröccskocsmájában is tartottak móri bort, méghozzá királyleánykát (már amíg az atyáé volt a hely). Ez utóbbi amúgy Marilyn Mórról néven fut, hogy megemlékezzünk a szójátékok kedvelőiről.

móri ezerjó marilyn mórról
Marilyn mórról
móri ezerjó marilyn mórról
Tibi atya kocsmájában is kapható, és garantáltan növeli az önbizalmad!

 

A föld megmozdul, az óra megáll

A Móri Árok területe az ország szeizmológiailag legaktívabb területei közé tartozik, az itt található törésvonalhoz köthető Magyarország eddigi legerősebb, 5,4-es földrengése, mely 1810-ben történt. Az esemény pontos ideje este hat óra öt perc, amit onnan tudunk, hogy a kastély órája pontosan ebben a pillanatban állt meg. A rengéstől a föld szó szerint hullámzott, a harangok az egész megyében maguktól megkondultak, a házakat tartó fém rudak és kapcsok meggörbültek. A hegyek mozogni látszottak, források apadtak el, és újak fakadtak. Az utórengések egész éjszaka tartottak, a föld a beszámolók szerint éppen olyan hangot adott, mintha újra megszólaltak volna a győri csata (napóleoni háború) egy évvel korábban elhallgatott ágyúi.

Egy anekdota szerint a kastélyban lakó grófnőt az első rengés után átkísérték a hintójához, hogy abban töltse az éjszakát, mert biztonságosnak vélték, mint a kastélyt. A folyamatos utórengések azonban messzire lökték a hintót, így amikor a grófnő reggel felkelt, fogalma sem volt, hol van. Szerencsére az ijedtségen kívül nem esett nagyobb baja.

móri lamberg kastély
A móri Lamberg-kastély

 

Bűnös grófnő

A legenda szerint élt valaha egy grófnő Móron, aki, hogy egy eufemizmussal éljek, “bűneit bakkecskéken és kankutyákon követte el”…fene a gusztusát. Emiatt olyan bűnös lett a lelke, hogy hiába temették el a legnagyobb pompa közepette, a föld többször egymás után kivetette magából a koporsóját. Ezért a család egy különös megoldást választott, hintóba tette a koporsót, megvadították az azt húzó lovakat, és a grófnő földi maradványaival együtt behajtották őket a mocsárba, hogy ott süllyedjenek el.

A városban ezután hamar híre ment, hogy a különös temetés óta gyakran felbukkan a mocsárban egy fehér ruhás, kecskelábú nőalak. De az emberek szeretnek félni, vagy éppen bizonygatni, hogy nem félnek semmitől, ezért egyszer egy csapat bátor legény sötétedés (és valószínűleg néhány üveg Ezerjó) után úgy gondolta, megnézik maguknak azt az elátkozott mocsarat. Nem is kellett sokat várniuk a grófnőre, egyenesen a legények felé indult, akik hátrahagyva a szekerüket és a férfiasságukat, sikítva hazaszaladtak.

Másnap a mocsár azon része, ahol a bátor ifjak jártak, kecskenyomokkal volt tele…

kecske
Strega gyűrűk

Strega gyűrűk

Nincs is jobb érzés, mint amikor te, a fotósod, a Balaton, és a régóta érlelődő poszt témái, a strega gyűrűk egy földrajzi lokáción tartózkodnak, és még a borongós ég és a durva migrén sem állhat a terveid útjába.

Azért hívom őket következetesen úgy, hogy strega gyűrűk (instagramon és tumblrön két posztban is “my strega schmuck” névek hivatkoztam rájuk), mert a kövek, az ezüstöt árnyalatok, a midigyűrűk és a zsúfoltság számomra a strega irányzatot idézi. A dark moriról szóló posztban kifejezetten az erdők világáról írtam, és a ruhám is barna-fekete volt, de miért ne jelenhetnének meg a kék és a türkiz árnyalatok, főleg egy balatoni boszorkánál?

strega gyűrűk rings

Kezdjük azokkal a gyűrűkkel, amiket nem én készítettem. A bal kezem gyűrűsujján látható ezüstgyűrű az Apacsból származik, funkcióját tekintve pedig egy promise ring (ha tudjátok, mit jelent ez 😉 ). A jobb kezem gyűrűsujján és mutatóujján található darabok egyaránt Bijou Brigitte leárazásból vannak, a szürke achát, a kék pedig azurit. A bal kezem középső ujján egy ametiszt köves gyűrű van, amit még középiskolában találtam, és önző módon zsebre tettem. Finders keepers.

strega gyűrűk rings
A középen látható statement nyakláncról külön poszt fog szólni (ígérem)

A bal kezemen látható karomgyűrű készítéséről már volt szó pár poszttal korábban.

A csontvázas kámeás gyűrűhöz csak egy peremes gyűrűalapot és egy kámeát kellett összeilleszteni, nagyjából bármelyik kreatív boltban beszerezhetőek; én a Gyöngyházban vettem (mert útbaesik). A midigyűrűkkel szintén nem volt sokkal nehezebb dolgom, a gyerek méretű gyűrűalapra ragasztottam az ankh-okat, amik eredetileg függők voltak, de csípőfogóval leszedtem az akasztójukat, majd ráspollyal simára csiszoltam a vágás felületét (ha ezt a lépést kihagyod, csúnyán fel tudja hasítani a szomszédos ujjakat, tapasztalat). Ezek az alkatrészek a Kreatív Ékszer boltból származnak. Ugyan itt vettem a bal kezem középső ujján látható spirálgyűrű kellékeit. Ránézésre úgy néz ki, mintha öt vékony gyűrű lenne egymás fölött, valójában egy rugószerű gyűrűalapról van szó, ahol is minden körön ugyan ott található egy fémhurok. Ebbe a fémhurokba erősítettem a díszítésnek szolgáló pici köveket (ezeknek foglalattal együtt 10 Ft darabja), és az utolsóra még egy ankh-ot is.

strega gyűrűk rings

Remélem, sikerült pár tippet adnom a nyári ékszerek elkészítéséhez!