Viráglopás

Viráglopás

Olvastam ma egy cikket a helyi lapban arról, hogy az egyik temetőből rendszeresen ellopják a virágokat, élőket és művirágokat egyaránt, ezért a hozzátartozók jóformán már nem is mernek virágot vinni szeretteik sírjára, és a vandáloktól való félelmükben nem mernek egyedül tartózkodni a temetőben.

Ez elgondolkodtatott.

Egyrészt, szeretek temetőkben sétálni. Tudom, hogy ez tökre sztereotipikus, ciki és pózer, legalábbis biztos lenne, aki ezt mondja rá. Hiszen még az álom.net című emberiségellenes bűntettben szereplő fekete ruhát hordó kiscsaj száját is elhagyja az a mondat, hogy “Anya, elmegyek a temetőbe szellemet idézni, majd jövök”…

Nem célom megfejteni, honnan ered ez a sztereotípia, sem azt, hogy miért ez az a sztereotípia, ami a legtöbb kívülálló fejében él (bár a horror mechanizmusáról olvasva lenne egy-két tippem). Azt pedig, hogy a valóban temetőbe járók miért teszik ezt, lehetőségem sem lenne leírni, hiszen mind különbözőek vagyunk, különböző motivációkkal.

Azt viszont el tudom mesélni, én miért szeretek temetőbe járni, és ígérem, nem leszek morbid. Egészen egyszerű okai vannak. Egyrészt, szeretem a csendet, a nyugalmat és a tisztaságot, a temetőben pedig nincsenek ordítozó ördögfiókákkal telezsúfolt játszóterek, vagy alkeszok által széthajigált sörösüvegek. Amennyi szemét véletlenül mégis előfordul, azt hősiesen eltávolítja a temető karbantartószolgálata – mert hogy a közparkokkal ellentétben itt ilyen is van. Másrészt a temetőben rengeteg a zöld növény, a színes, egzotikus virág, esztétikus ágyásokba rendezve, vagy éppen vadregényesen elvadulva. Ha pedig elég nagy területű az intézmény, akkor még egy Budapest méretű város szívében is képes tiszta, szmogmentes levegőt varázsolni maga köré – ami azért nem kis dolog. Harmadszor pedig ott vannak a gyönyörű szobrok – a síremlékeket nézve sokszor eszünkbe sem jut, hogy ezek valójában művészi alkotások, amik az elhunyton kívül az alkotójuknak is örök emléket állítanak.

Magyarul, ha lenne egy olyan park, ami tele lenne fákkal, és szebbnél szebb virágokkal, valamint művészi kidolgozású szobrokkal, amit kevesen látogatnak, és akkor sem beszélnek sokat, azt is ugyanúgy kedvelném, mint a temetőket. (Mint ahogy így is van, a budai Mementó-park, vagy a fehérvári Királydomb is kedves a szívemnek.) Amíg ezeket a sorokat le nem írtam, nem is fogtam fel, hogy mennyire megfelelek az introvertált személyiség leírásának – szeretek csöndben, egyedül lenni szép helyeken. Ezért megesik, hogy suliból, vagy munkából hazafelé menet, ha nem túl nagy kerülő, útba ejtek egy temetőt. Csúnya, new age-es kifejezéssel élve: hogy “feltöltődjek”. Nem akarok belekezdeni a “mai rohanó világunk” kezdetű litániába, de valahol mégis itt bújik meg a válasz a kérdésre, legalábbis számomra.

A hátborzongató dolgok iránti kamaszos vágy kielégítése pedig csak egy kellemes bónusz – de nem létszükséglet.

És ezért háborít fel nagyon ez a hír. Az egyik oldalon ott van egy vagy több emberszabású, aki ellopja a virágokat, feltehetőleg azért, hogy eladja őket. Ott van egy rakás lény, aki nem átallja még a művirágokat is meglovasítani, esetleg újságpapírból és egyéb hulladékból vackot építeni magának éjszakára. Olyanok, akik a sírok között hagyják a “tesco-s hajós szeszesital” üvegét, és akik miatt az újságnak nyilatkozó hölgy nem mer egyedül menni a temetőbe. (És akkor a kriptákba beköltöző hajléktalanokról, vagy a sírokat megrongáló BÁRMILYEN KORÚ egyénekről most nem beszélek – pedig tudnék.)

A másik oldalon viszont ott van a városi tanács, akik teljesen érthető felháborodásukból kifolyólag bekamerázzák a temetőket, és biztonsági szolgálatot fogadnak… akik elég akadékoskodóak tudnak lenni, ha láthatóan nincs nálad virág vagy koszorú, és látványosan fekete ruhákat hordasz. Akik őrkutyákat visznek a temetőbe, így a teljes jóindulattal és felelősségtudattal belépni szándékozót is megfosztják az élménytől. Akik szúrós szemmel kaptatnak a nyomodban, ha szeretnél legalább néhány ártatlan percet egyedül tölteni a csendben a márványok között.

Konklúzió nincs (sose voltam olyan, aki megmondja a frankót), csak egy pici felháborodott blogger.