Szabadbattyáni lápvidék legendás kísértetei

Szabadbattyáni lápvidék legendás kísértetei

(Azért emeltem ki, hogy a lápvidék, mert a szabadbattyáni legendáriumba beletartozna a Seuso-kincs története, és a kincset és tulajdonosait sújtó átok legendája, aminek a leírásához én kevés vagyok Itt nálam sokkal hozzáértőbben értekezik róla Tiboru mester – és igen, tudom, hogy a kincset Polgárdihoz szokták kötni, de mind a feltételezett lelőhely, mint a római kori villa maradványai Szabadbattyán területén találhatók.)

A párom Szabadbattyánban nőtt föl, és nemrég egy hosszú és unalmas vonatúton azzal szórakoztatott, hogy a környék rémtörténeteiről mesélt. Szabadbattyán egyébként is fura hely, de tulajdonképpen mégis ezek a történetek győztek meg végleg, hogy érdemes lenne helyi legendákkal foglalkozni. Végül is elég hátborzongató a tudat, hogy tőlem nem egészen tíz kilométerre van egy szellemjárta gótikus torony…

 

A gótikus Kula-torony és környéke

(A ‘kula’ itt semmi obszcénat nem jelent, törökül – és szerbül, horvátul meg szlovákul, tehát kb minden környező nyelven – így mondják a torony szót.)

Ha Székesfehérvárról tartunk a Balaton felé, az első falu (nem falu – NAGYKÖZSÉG!), amin áthaladunk, az Szabadbattyán. Miután beértünk a településre, hamarosan áthaladunk egy hídon, ami alatt egy jelentéktelennek tűnő patakféle folyik a Sárvíz, amibe többek között a Gaja patak is torkollik, és a Duna fontos mellékfolyója, valamint ennek köszönhető, hogy Fehérvár és Battyán között valaha áthatolhatatlan mocsár feküdt. Ma már csak az út bal oldalán van egy kis lápocska, de erről többet a következő pontban.

Ha továbbmegyünk, és van fiatal fiú a buszon/autóban, amivel utazunk, hamarosan röhögésben tör ki, és mutogatni kezd, mert a következő kis tér neve Kula tér. Innen vezet föl az út a gótikus építészet jegyeit viselő toronyhoz.

A sárvíz partján két domb van, ennek az egyikén épült egy lakótorony a XIII. században, de a lakóiról nem találtam információt (pedig biztos érdekes). A XIV. században már bizonyíthatóan működött itt egy királyi vámszedő hely, ugyanis a Sárvízen és a hozzá tartozó mocsarakon csak az itt található hídon lehetett átkelni, hacsak nem akart az ember több napi járóföldnyit kerülni. Ha valaki kicsit is jártas az emberi természetben, már sejtheti mi lett ennek a következménye: megszámlálhatatlan ember próbált meg átkelni a mocsáron, vagy valahogy kijátszani a hídőrséget. Ám az ingovány még ma sem a legkellemesebb kirándulóhely – a legtöbben elsüllyedtek, vagy eltűntek. Aki pedig nem, nos, azt jó eséllyel lelőtték a hídőrök.

A lakótornyot a törökök rombolták le 1543-ban Székesfehérvár bevételekor, majd amikor már ők ellenőrizték az átkelőhelyet, egy őrtornyot építettek a régi lakótorony helyére. Az, hogy a ma látható torony mennyiben azonos ezzel az őrtoronnyal, nem tisztázott, mert legalább hatszor cserélt gazdát a török háborúk idején mert, mint az egyetlen átkelőhely közel s távol, mindenkinek fájt rá a foga, és mind a török, mind a keresztény hadak előszeretettel gyújtották fel az épületet, persze a benne állomásozókkal együtt.

Ezután, úgy hiszem, nem meglepő, hogy a környékén számtalan emberi maradványt találnak építkezések során. Például a helyi általános iskola felújításakor is kifordult a földből egy tökéletes állapotban maradt emberi koponya – amit a város az iskolának adományozott szemléltetőeszköz gyanánt.

Ma a torony múzeumként üzemel, ahol a Seuso-villában folyó ásatások eredményét mutatják be, a környező területeket pedig vagy beépítették, vagy művelik. Éjjel azonban állítólag tapasztalhatók furcsa zajok, különösen akkor, amikor csak a lápvidékekre jellemző köd lepi el a véres múltú tájat.

gótikus kula torony szabadbattyánban
Kula-torony. forrás: Wikimedia Commons

A tank

Mivel egy lápon (főleg egy szellemjárta lápon) 1944-ben sem volt könnyű átkelni, főleg harckocsikkal nem, Szabadbattyán a világháborúban is stratégiai jelentőségű pont volt. Volt ugyan még egy híd kicsit északabbra, Sárpentelénél (aminek az erdeiről mindenképp kell írnom), de az nem bírta volna el a tankokat, és egy idő után fel is robbantották. A kialakult állófront az egész megyén végignyúlt (aki nem emlékszik törióráról, mi is ez, annak elmondom: Amikor a harcoló csapatok nem bírnak egymással, és a frontvonal nagyon kicsit mozdul csak el, esetleg oda-vissza ingázik hetekig, akár hónapokig), nem véletlen, hogy többek között Fejér megyében találják a legtöbb háborús aknát és bombát (legutóbb például egy óvoda udvarán…).

Szóval a “többször gazdát cserélt” szituáció itt is érvényes. 1945 januárjában, amikor a németek (sokadszorra) próbáltak keletre vonulni Székesfehérvár felé, a visszavonuló oroszok felrobbantották a hidat (azt, amelyiken a Balaton felé autóztok a családi nyaraláskor). A hidat megpróbálták kijavítani, de a maradéka is összeroppant az első ráhajtó tank súlya alatt.

Ezek után a német csapatok kerestek egy alkalmas(nak tűnő) gázlót, a Balatoni vasútvonalról felszedett talpfákkal próbálták megerősíteni a talajt, és átkelni a lápon – ez az a hely, amit, ha a Balaton felé mész, a hídtól jobbra látsz.

(forrás: A II. Világháború hadtörténeti portálja)

Ekkor történhetett, hogy az egyik tank a szó szoros értelmében ingoványos talajra tévedt, és villámgyorsan elsüllyedt. A baleset nem csak hogy olyan gyorsan történt, hogy a fegyvereket nem tudták megmenteni, de többek szerint még a tank személyzete sem jutott ki. Az eset hasonló volt a U.S.S. Arizona tragédiájához, csak kevesebb emberrel (Pearl Harbour film, akinek nem ugrik be), a tant csöve és a teteje még kilátszott, hallották a bent rekedtek kopogását és kiáltásait, de esélytelen volt kinyitni a tankot.

A tank innentől kezdve egészen lassan süllyedt; a párom édesapja még látta gyerekkorában a tank földből kimeredő csövét.

A különös az, hogy a kopogásokat és a kiáltásokat még akkor is hallani lehetett, amikor a bent rekedt katonáknak a józan ész szerint már régen meg kellett volna halniuk.

Mára már a tank csöve is eltűnt, a terület pedig még mindig túl ingoványos ahhoz, hogy be lehessen építeni. Természetvédelmi területté nyilvánították, de nem sűrűn járnak arra kirándulók.